2015. március 2., hétfő

Csokoládétorta

A recept megjelent a Kifőztük magazin márciusi számában.


Hozzávalók 22 cm átmérőjű formához
6 tojás
6 evőkanál cukor
4 evőkanál rizsliszt
4 evőkanál étkezési keményítő
a krémhez:
4 tojás
20 dkg finom szemcséjű kristálycukor
10 dkg 70%-os kakaótartalmú étcsokoládé
2 evőkanál kakaópor
20 dkg vaj
a bevonathoz:
1 kg nyújtható fondant
ételfesték

A tojásfehérjét elkezdjük verni. Hozzáadjuk a cukrot, és addig járatjuk a gépet, amíg fényes, kemény habot nem kapunk. Ezután belekeverjük a tojások sárgáját is, majd óvatosan beleforgatjuk a szitált rizslisztet és a keményítőt. A tésztát a sütőpapírral bélelt tortaformába töltjük, és 170 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsütjük. Miután kihűlt, 3 lapra vágjuk.
A krémhez a tojásokat a cukorral kihabosítjuk. Vízgőz fölött, folyamatosan kevergetve, kb. 5 perc alatt jól felforrósítjuk. Még melegen hozzáadjuk az apróra vágott csokoládét, és beleszitáljuk a kakaóport. Kézi habverővel simára keverjük, és egy éjszakára, lefedve hűtőbe tesszük. Másnap jól kihabosítjuk a szoba-hőmérsékletű vajjal, majd megtöltjük a piskótát, és kívülről is vékonyan bevonjuk krémmel. Néhány órára hűtőbe tesszük.

A fondant-t kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, és bevonjuk vele a tortát. Ami megmarad belőle, azt tetszés szerint ételfestékkel színezzük, vékonyra nyújtjuk, és virág alakú kiszúróval mintákat szaggatunk belőle. A virágokkal és szalaggal díszítjük a tortát.

Nincsenek megjegyzések: