2016. május 7., szombat

Fekete-erdő torta

Mohakonyha receptje alapján készült. Csak a piskótán változtattam egy kicsit.


Hozzávalók a piskótához:
7 nagy tojás
7 evőkanál cukor
5 evőkanál rizsliszt
3 evőkanál keményítő
2 evőkanál kakaópor
3 dkg olvasztott vaj

A töltelékhez:
2 üveg magozott meggybefőtt
5 dkg keményítő
2 evőkanál cukor
1 csipet fahéj

A tejszínkrémhez:
4 dl tejszín
5 gr zselatin
2 evőkanál porcukor

A bevonáshoz és díszítéshez:
4 dl tejszín
1 csomag zselatin fix
ízlés szerint kevés porcukor
csokiforgács


A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Belekeverjük a tojások sárgáját, majd beleforgatjuk az átszitált rizslisztet, keményítőt és kakaóport. Végül belekeverjük a vajat is. Sütőpapírral bélelt kerek, 26 cm-es tortaformába töltjük. 170 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, 3 lapra vágjuk.


A meggybefőttet leszűrjük, levét felfogjuk. Néhány szem meggyet félreteszünk a díszítéshez. A keményítőt 4 dl meggylével kikeverjük. Cukorral és fahéjjal ízesítjük, majd folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Még forrón belekeverjük a meggyszemeket.


A zselatint 2 evőkanál vízzel összekeverjük és meglangyosítjuk. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük. A feloldott zselatinhoz keverünk két kanál tejszínhabot, majd az egészet a tejszínhabba forgatjuk. A tejszínt habzsákba töltjük.
Az egyik tortalapot visszatesszük a tortaformába. Meglocsoljuk egy kis meggylével. A tejszínből 4 koncentrikus kört nyomunk a tortalapra. A körök közeit a kihűlt meggyszósszal kitöltjük. Ráhelyezzük a következő lapot, és ugyan így töltjük. Végül beborítjuk a harmadik lappal. Lefóliázzuk, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.


Másnap a tortakarimát eltávolítjuk. A tejszínt a cukorral habbá verjük, végül hozzáadjuk a zselatin fixet is. A tejszínhab felét csillagcsőrös habzsákba töltjük. A többi tejszínnel bevonjuk a tortát. Tetejét csokoládéforgáccsal megszórjuk. A torta szélére tejszínhabrózsákat nyomunk, egy-egy szem meggyel díszítjük.


2 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia! Nagyon szép tortát sütöttél, Ki fogom próbálni.
Sajnálom azonban, hogy nincsenek a részmunkákról, illa felszelt tortáról- biztosan úgy is nagyon szép- fotók.
Többen úgy vagyunk vele, hogy könnyebb elkészíteni egy ételt-süteményt-tortát, ha a folyamat is fotózva van (mint az apróséfen).

Esetleg ha még elkészíted, esetleg tennél fell még képeket?

Örömmel látogatom továbbra is a blogot, és jó muunkát.

BAB írta...

Köszönöm, Judit a kedves szavakat. Várom a képet, ha te is elkészíted valamikor! Az eredeti recept Mohakonyha oldalán http://www.mohakonyha.hu/2009/10/feketeerdo-torta.html látható egy kép a felszeletelt tortáról. Nálunk olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam fényképezni. :) Igyekszem fázisfotókat is készíteni, csak sajnos a konyhában nem igazán jók a fényviszonyok.