Hozzávalók kb. 20x30 cm-es tortához
30 dkg liszt (Mester süteményliszt)
8 dkg porcukor
5 dkg puha vaj
1 tojás
1 evőkanál méz
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1–2 evőkanál tej
a krémhez:
25 dkg mascarpone
2 evőkanál porcukor
2 dl tejszín
kevés cukrozatlan kakaópor
a díszítéshez:
néhány szem áfonya
3 fürt ribizli
néhány csokoládégolyó, ostyavirág és
cukorszív
A tészta száraz alapanyagait keverőtálba
szitáljuk. Összemorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a tojást, a mézet, a
tejet, és sima tésztává gyúrjuk. 1/2 órára hűtőbe tesszük, majd sütőpapíron 1/2
cm vékonyra nyújtjuk, és sablon segítségével 2 egyforma szívet vágunk ki
belőle. A sütőpapírral együtt tepsire emeljük, és 160 fokra előmelegített
sütőben 10 perc alatt megsütjük.
A krémhez a mascarponét a porcukorral
habosra keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a mascarponéhez forgatjuk.
Keveset kiveszünk belőle, kakaóporral színezzük, és csillagcsöves habzsákba
szedjük. A többi krémet sima végű habzsákba töltjük.
Az egyik kekszlapot kevés krémmel a
tortatálcához ragasztjuk. Krémgombócokat halmozunk rá, majd rátesszük a másik
lapot, és hasonlóan díszítjük a krémmel. 1 éjszakára hűtőbe tesszük, hogy a
lapok megpuhuljanak.
Másnap a torta tetejét kirakjuk a
gyümölccsel, az ostyavirággal, a cukorszívvel és a csokoládégolyóval, végül a
kakaós krémből néhány habrózsát nyomunk rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése