2020. március 3., kedd

Pepita kenyér

A recept megjelent a Kifőztük februári számában.


Hozzávalók 10×30 cm-es szögletes kenyérformához
a tésztához:
40 dkg Szafi Free ropogós kérgű hajdinás házikenyér lisztkeverék + kevés a formázáshoz
2 kávéskanál só
4 dkg Burg almaecet
1/2 l víz
1 teáskanál Szafi Reform paleo őrölt kurkuma
továbbá:
kb. 3 dkg egész mák
kb. 2 evőkanál Szafi Reform kókuszolaj


2,5 dl vízben elkeverünk 1 kávéskanál sót és 2 dkg almaecetet, hozzáadunk 20 dkg lisztkeveréket, alaposan összekeverjük, majd átgyúrjuk a tésztát. 


A megmaradt hozzávalókból ugyanígy tésztát készítünk, azzal a különbséggel, hogy a vízben a kurkumát is elvegyítjük. Mindkettőt 6-6 részre osztjuk, mindegyik tésztadarabot a forma hosszának megfelelő rúddá sodorjuk. 


A rudakat kókuszolajjal vékonyan megkenjük, mákba forgatjuk, és felváltva mindet a formába helyezzük. 200 fokra előmelegített sütőben 1 órát sütjük. Rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni, csak ezután vágjuk fel.


Nincsenek megjegyzések: