2018. október 1., hétfő

Hawaii pizza

A recept megjelent a Kifőztük szeptemberi számában.



Hozzávalók
14 dkg Szafi Free világos puha kenyér lisztkeverék + kevés a formázáshoz
2 dkg almaecet
1 csapott kávéskanál só
17 dkg langyos víz
a kenéshez:
kevés Szafi Reform kókuszolaj


a tetejére:
2 evőkanál tejföl
1 gerezd zúzott fokhagyma
10 vékony szelet csirkesonka (kb. 8 dkg)
15 dkg cukormentes ananászkonzerv
15 dkg főtt csemegekukorica
10 dkg mozzarella
só
frissen őrölt bors


A vízben elvegyítjük az almaecetet és a sót, hozzáadjuk a lisztet, és jól összekeverjük. Lisztkeverékkel szórt munkalapon átgyúrjuk, gömbölyítjük, majd kézzel kb. 28 cm átmérőjű körlappá lapogatjuk, a szélét kicsit vastagabbra hagyva. 


Sütőpapírral bélelt pizzasütő lemezre helyezzük, tetejét kókuszolajjal lekenjük. 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig elősütjük.


A fokhagymát a tejfölben elkeverjük, sózzuk, borsozzuk. A pizzára kenjük, majd kirakjuk a sonkaszeletekkel. Egyenletesen elosztjuk rajta a kockákra vágott ananászt és a kukoricát, gazdagon megszórjuk a reszelt sajttal. További kb. 25 percig vagy addig sütjük, amíg a sajt szépen meg nem olvad, és meg nem pirul.



2018. szeptember 16., vasárnap

Céklás tészta

A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában.


Hozzávalók 2 adaghoz
1 cékla
1 tojás
kb. 16 dkg gluténmentes tésztaliszt + egy kevés a formázáshoz
só



A céklát megtisztítjuk, a levét gyümölcscentrifugával kipréseljük. A kapott kb. 0,7 dl céklalevet a tojással és egy csipet sóval elkeverjük. Folyamatosan adagolva adunk hozzá annyi lisztkeveréket, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. 


A tésztát 8 részre osztjuk, mindegyiket vékonyra sodorjuk, majd egy cm-es darabokra vágjuk. 





A hüvelykujjunkkal rányomva, egyesével végig görgetjük a recés mintázófán. 




Forró, sós vízben pár perc alatt megfőzzük a tésztát. 


Tetszés szerint - pl. tejszínes csirkemell mellé - köretként kínáljuk.


A tésztakészítő szett kapható a Cookori Konyhafelszerelési webáruházban.


2018. szeptember 15., szombat

Sajtos-paradicsomos tészta

A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában.



Hozzávalók 2 adaghoz
20 dkg Szafi Reform orsótészta
40 dkg darabolt, hámozott paradicsom konzerv
10 dkg tejszínes sajtkrém
1 gerezd fokhagyma
só
frissen őrölt bors
morzsolt oregano
morzsolt bazsalikom


A tálaláshoz:
reszelt sajt


A tésztát bő, forró, sós vízben 5 perc alatt puhára főzzük, leszűrjük. Közben a paradicsomot lábasba tesszük, a zúzott fokhagymával és a fűszerekkel együtt megmelegítjük. Elkeverjük benne a sajtkrémet, majd felforraljuk. 


A tésztát a paradicsomszósszal tálaljuk, tetejét reszelt sajttal megszórjuk.



2018. szeptember 1., szombat

Szív alakú keksztorta

A recept megjelent a Kifőztük júliusi számában



Hozzávalók kb. 20x30 cm-es tortához
30 dkg liszt (Mester süteményliszt)
8 dkg porcukor
5 dkg puha vaj
1 tojás
1 evőkanál méz
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1–2 evőkanál tej
a krémhez:
25 dkg mascarpone
2 evőkanál porcukor
2 dl tejszín
kevés cukrozatlan kakaópor
a díszítéshez:
néhány szem áfonya
3 fürt ribizli
néhány csokoládégolyó, ostyavirág és cukorszív


A tészta száraz alapanyagait keverőtálba szitáljuk. Összemorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a tojást, a mézet, a tejet, és sima tésztává gyúrjuk. 1/2 órára hűtőbe tesszük, majd sütőpapíron 1/2 cm vékonyra nyújtjuk, és sablon segítségével 2 egyforma szívet vágunk ki belőle. A sütőpapírral együtt tepsire emeljük, és 160 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük.
A krémhez a mascarponét a porcukorral habosra keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a mascarponéhez forgatjuk. Keveset kiveszünk belőle, kakaóporral színezzük, és csillagcsöves habzsákba szedjük. A többi krémet sima végű habzsákba töltjük.
Az egyik kekszlapot kevés krémmel a tortatálcához ragasztjuk. Krémgombócokat halmozunk rá, majd rátesszük a másik lapot, és hasonlóan díszítjük a krémmel. 1 éjszakára hűtőbe tesszük, hogy a lapok megpuhuljanak.
Másnap a torta tetejét kirakjuk a gyümölccsel, az ostyavirággal, a cukorszívvel és a csokoládégolyóval, végül a kakaós krémből néhány habrózsát nyomunk rá.




2018. augusztus 31., péntek

Gluténmentes gnocchi

A recept megjelent a Kifőztük júliusi számában.



Hozzávalók
50 dkg burgonya (tisztítva mérve)
kb. 10 dkg Szafi Free hajdinás nokedli- és házitészta lisztkeverék + kevés a formázáshoz
2 dkg Szafi Reform kókuszolaj
1 teáskanál só
a tálaláshoz:
tejföl (elhagyható)
reszelt sajt (elhagyható)


A kockákra vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, még melegen áttörjük, majd ha langyosra hűlt, összedolgozzuk a sóval, a kókuszolajjal és annyi lisztkeverékkel, hogy jól formázható tésztát kapjunk. 


1 cm vékonyra nyújtjuk.


A tésztát 1x2 cm-es, egyforma darabokra adagoljuk. 


Mindet gömbölyítjük. 


Majd a tésztagombócokon a bordázott mintájú deszkát átforgatjuk, így ovális, rovátkás tésztadarabokat kapunk. 


A gnocchikat forró, sós vízben néhány perc alatt kifőzzük, leszűrjük. Tálaláskor tejföllel meglocsolhatjuk, és reszelt sajttal megszórhatjuk.



2018. augusztus 12., vasárnap

Gluténmentes ravioli

A recept megjelent a Kifőztük júniusi számában.


Hozzávalók 2 adaghoz
a tésztához:
12 dkg Szafi Reform gluténmentes csökkentett szénhidráttartalmú galuska lisztkeverék
2 tojás
1/2 dl víz
1 kávéskanál só
a formázáshoz:
kevés Szafi Reform gluténmentes csökkentett szénhidráttartalmú galuska lisztkeverék
a töltelékhez:
kb. 15 dkg csirkemellfilé
10 dkg tejszínes sajtkrém
1 evőkanál olaj
só
frissen őrölt bors
fokhagyma
a tálaláshoz:
reszelt sajt
tejföl


A tészta hozzávalóit simára gyúrjuk. 



10 percig pihentetjük, majd vékonyra nyújtjuk – közben szükség esetén vékonyan lisztezhetjük.



A csirkemellet falatnyi kockákra vágjuk, sóval, borssal, zúzott fokhagymával ízesítve az olajon megsütjük. Késes aprítóban finomra daráljuk, majd alaposan összekeverjük a sajtkrémmel. A töltelékből teáskanálnyi adagokat helyezünk a kinyújtott tésztalap egyik felére. 



A töltelékek közötti részeket vizes ecsettel lekenjük, majd ráhajtjuk a tészta másik felét. A közöket lenyomkodjuk, és a recés tésztavágó hengerrel egyforma négyzetekre vágjuk. 



A raviolikat forró, sós vízben 5 perc alatt kifőzzük, majd leszűrjük, és alaposan leöblítjük. Tejföllel és reszelt sajttal tálaljuk.



A tésztakészítő készletet a Cookori.com biztosította.




2018. június 10., vasárnap

Eper-csokoládé mousse torta és minidesszert

Nagyon finom mousse, amely Kinga receptje alapján készült.


Hozzávalók:
egy 90x250x75 mm-es (1100 ml-es) hosszúkás és
6 darab 67x33 mm átmérőjű (6x85 ml=510 ml űrtartalmú) formához:

Az epres részhez:
40 dkg eper
4 evőkanál cukor
1 teáskanál (4 gr) almapektin

A piskótához:
1 tojás
1 evőkanál cukor
1 evőkanál barna rizsliszt
1 teáskanál kukorica keményítő

A mousse-hoz:
25 dkg mascarpone
5 dkg porcukor
3 lapzselatin (5gr)

A csoki mousse-hoz:
10 dkg étcsokoládé
9 dkg tejcsokoládé
2 tojás sárgája
1 dl tej
2 lapzselatin
4 dl tejszín

A díszítéshez:
bársony ételfesték spray
eper, csokilapocskák, cukorgyöngy


Az eperbetéthez az epret a cukorral felforraljuk, botmixerrel pürésítjük, majd szitán áttörjük. Kb. 150 gr eperpüréhez adjuk az almapektint, elkeverjük, és forrásig melegítjük. (a maradék eperpürét majd az eper-mousse-hoz használjuk fel) Egy kb. 8x20 cm-es formát folpack-kal kibélelünk, beletöltjük az eperpürét és néhány órára fagyasztóba tesszük.


A piskótához a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, belekeverjük a tojássárgáját, majd beleforgatjuk az átszitált rizslisztet és keményítőt. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre vékonyan kikenjük (kb. 10x25 cm), majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük.


Az epermousse-hoz a zselatin lapokat hideg vízbe áztatjuk. A maradék eperpüré (kb. 200 gr) felét felforraljuk, majd oldódásig keverjük benne a kicsavart zselatinlapokat. Közben a mascarponet kihabosítjuk a porcukorral, beleforgatjuk a maradék eperpürét, majd részletekben a langyosra hűlt zselatinos eperhez keverjük. A szilikon formákban egyenletesen elosztjuk az epermousse-t, majd egy órára fagyasztóba tesszük.


Ezután a hosszúkás formában lévő epermousse tetejére felyezzük - a fóliából kicsomagolt - megfagyott eperbetétet.


A csoki mousse-hoz A tojássárgákat a tejjel elkeverjük, és folyamatos kevergetés mellett kb. 80 fokosra melegítjük. Ezután elkeverjük benne az előzőleg vízbe áztatott, és kicsavart zselatinlapokat, majd belekeverjük az olvasztott ét- és tejcsokit is. Majdnem teljesen kihűtve beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt. A csokimousse-t a formákban egyenletesen elosztjuk. A mini formákat teljesen kitöltjük, a hosszúkás formában annyi helyet hagyunk, hogy le tudjuk zárni a méretre vágott piskótalappal.


Fóliával letakarjuk és egy éjszakára fagyasztóba tesszük.


Másnap a formákat eltávólítjuk, majd a felületet bársony ételfestékkel lefújjuk, és ízlés szerint gyümölccsel, csokival, cukorgyönggyel díszítjük.


Fogyasztásig hűtve tároljuk.