2017. december 22., péntek

Lazacos-spenótos tésztakosárka céklával

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók 12 db-hoz
15 dkg Szafi Free expressz lisztkeverék + kevés a formázáshoz
1 tojás
20 g almaecet
20 g Szafi Reform kókuszolaj + kevés a forma kikenéséhez
1 kávéskanál só
1,5 dl víz
a töltelékhez:
20 dkg lazacfilé
1/2 citrom leve
10 dkg bébispenót
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
2 dl tejszín
frissen őrölt bors
a körethez:
3 cékla
25 dkg mascarpone
1 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors
a díszítéshez:
póréhagymacsíra


A vízben elkeverjük a tojást, a folyékony kókuszolajat, az almaecetet és a sót. Hozzáadjuk a lisztkeveréket, és jól összedolgozzuk a tésztát, majd 10 percig pihentetjük. A lisztkeverékkel megszórt munkalapon vékonyra nyújtjuk, kb. 10 cm-es köröket szaggatunk belőle. A muffinsütő mélyedéseit kikenjük kókuszolajjal, majd kibéleljük a tésztával. A töltelékhez a lazacot apró kockákra vágjuk, meglocsoljuk a citromlével, és sózzuk, borsozzuk. A bébispenótot néhány pillanatra forró, sós, 1 gerezd áttört fokhagymával ízesített vízbe dobjuk. Leszűrjük, és apróra vágjuk. A tejszínben elkeverjük a tojást, sóval, borssal és 1 gerezd áttört fokhagymával ízesítjük. Belekeverjük a spenótot.
A tésztakosárkákban elosztjuk a lazacot, majd rákanalazzuk a tejszínes-spenótos keveréket. Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 1/2 óra alatt megsütjük.
A körethez a céklát alaposan megmossuk, és sós vízben puhára főzzük. Langyosra hűtjük, majd megtisztítjuk. A felét kockákra vágjuk, a másik felét 1 evőkanál mascarponéval és 1 csipet sóval botmixerrel krémesre pürésítjük. A maradék mascarponét a zúzott fokhagymával és 1 csipet sóval kihabosítjuk.
A céklapürét tányérra simítjuk, mellé tesszük a céklakockákat. A mascarponehabból 2 evőkanál segítségével galuskákat formázunk, a tetejüket megszórjuk póréhagymacsírával. A lazacos kosárkákkal tálaljuk.


Nincsenek megjegyzések: