2019. október 29., kedd

Karamell-krémes torta


Hozzávalók egy 16 cm átmérőjű tortához:
6 tojás
15 dkg cukor
14 dkg barna rizsliszt
4 dkg kukoricakeményítő

A krémhez:
1 doboz cukrozott sűrített tej (397 gr)
20 dkg vaj
1 csipet só

A bevonáshoz:
vajkrém
ételfesték

A mézeskalácshoz:
30 dkg Mester süteményliszt
10 dkg porcukor
1 tojás
3 dkg vaj
10 dkg méz
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál mézes sütemény fűszerkeverék

A mázhoz:
1 tojás fehérje
kb. 16 dkg porcukor
2 dkg kukorica keményítő
kevés citromlé (a hígításhoz)


A sűrített tej konzervet, annyi vízben, amennyi ellepi, lassan gyöngyöztetve 2 óráig főzzük, majd kihűtjük. Így a sűrített tejből egy nagyon finom sűrű karamell krém lesz.


A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, belekeverjük a tojások sárgáját, majd beleforgatjuk az átszitált rizslisztet és a keményítőt. A piskóta masszát két darab egyforma, sütőpapírral bélelt tortakarikában egyenletesen elosztjuk. 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.


A karamellt egy csipet sóval és a vajjal habosra keverjük. Mindkét piskótát három lapra vágjuk, így összesen 6 lapot kapunk. A krémmel betöltjük a piskótát, kívülről is vékonyan bevonjuk a krémmel, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.


A mézeskalács elkészítéséről részletes leírás található ebben a bejegyzésben. A recepten egy kicsit módosítottam, de mindkét megoldás működik. Illetve egy éjszakát töltött a hűtőben a tészta. Az alpaka kiszúró természetesen nem érkezett meg időre, úgyhogy kénytelen voltam magam elkészíteni. ;)


Így néztek ki a mézesek még félkész állapotban. Nagyon büszke vagyok, mert a kislányom díszítette őket. :)


A tortát vékonyan bevonjuk vajkrémmel, majd hűtőbe tesszük. Tetszés szerint színezett krémmel még egy rétegben is bevonhatjuk, így lesz ilyen színátmenetes az oldala.

 
Tálalás előtt egy kevés vajkrémmel rögzítve a torta oldalára és a tetejére elhelyezzük a figurákat.


A girlandot papír szívószálból és hímzőfonalból készítettem.


Szépen szeletelhető szülinapi torta született így.



2019. október 23., szerda

Szafi Free kenyér kemencében sütve


Hozzávalók:
27 dkg Szafi Free ropogós kérgű hajdinás házikenyér lisztkeverék + egy kevés a formázáshoz
1 evőkanál Szafi Free sörélesztő pehely
330 ml langyos víz
30 gr almaecet
1,5 kávéskanál só

A kenéshez:
kókuszolaj


A vízben elkeverjük a sót és az almaecetet. Hozzáadjuk a lisztkeveréket és a sörélesztőpelyhet. Jól összekeverjük a tésztát, majd lisztkeverékkel szórt munkalapon átgyúrjuk, és gömbölyítjük, majd hosszúkásra formázzuk a tésztát. Szögletes kenyérsütő formába helyezzük, a tetejét kókuszolajjal lekenjük, és éles késsel néhány helyen bevágjuk.


A felfűtött kemencében kb. 40 perc alatt megsütjük a kenyeret. Rácsra téve hagyjuk kihűlni, és csak utána szeleteljük.


2019. október 22., kedd

Mini virslis roló

A recept megjelent a Kifőztük szeptemberi számában.


Hozzávalók kb. 30 db-hoz
13,5 dkg Szafi Free ropogós kérgű hajdinás házikenyér lisztkeverék + kevés a formázáshoz
1 csapott evőkanál Szafi Free sörélesztőpehely
1,65 dl langyos víz
1,5 dkg almaecet
1 csapott kávéskanál só
10 virsli
a tetejére:
1 evőkanál Szafi Free ketchup
1 teáskanál szezámmag



A vízhez adjuk az almaecetet és a sót, majd a lisztkeveréket és a sörélesztőpelyhet. A tésztát alaposan összekeverjük, lisztkeverékkel szórt munkalapon vékonyra nyújtjuk. Kb. 12 cm hosszú, 1,5 cm széles csíkokra vágjuk, mindegyikbe 1/3 virslit tekerünk. 


A rolókat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, a tetejüket megkenjük a kevés vízzel hígított ketchuppal és megszórjuk a szezámmaggal. 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.


2019. október 15., kedd

Motkány csokikrémes torta


Hozzávalók egy 16 cm átmérőjű tortához:
6 tojás
15 dkg cukor
14 dkg barna rizsliszt
4 dkg kukoricakeményítő

A krémhez:
6 tojás
30 dkg cukor
15 dkg étcsokoládé
3 evőkanál holland kakaópor
30 dkg vaj

A bevonáshoz:
18 dkg puha vaj
17 dkg cukrozott sűrített tej
fehér gél ételfesték

A díszítéshez:
cukorlapra nyomtatott figura
virágmassza, virágdrót
3 dkg izomalt
nyalókapálca
csokigolyók
cukordíszek
fehér és kék ételfesték (elhagyható)


A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, belekeverjük a tojások sárgáját, majd beleforgatjuk az átszitált rizslisztet és a keményítőt. A piskóta masszát két darab egyforma, sütőpapírral bélelt tortakarikában egyenletesen elosztjuk. 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.


A csokikrémhez az egész tojásokat a cukorral kihabosítjuk. Gőz felett, kevergetve csípősre melegítjük (80 fokra). A tűzről levéve kézi habverővel teljes oldódásig keverjük benne az átszitált kakaóport és az apróra vágott étcsokoládét. Kihűtjük, és egy éjszakára letakarva hűtőbe tesszük.
A kihűlt krémet habosra keverjük a szobahőmérsékletű vajjal.


Mindkét piskótát három lapra vágjuk, így összesen 6 lapot kapunk. A krémmel betöltjük a piskótát, kívülről is vékonyan bevonjuk a csokikrémmel, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
A vajkrémhez a szobahőmérsékletű vajat habosra keverjük a fokozatosan adagolt sűrített tejjel. Szépen elsimítva bevonjuk a tortát kb. a krém felével, majd hűtőbe tesszük egy órára. A hűtőből kivéve az oldalára simítjuk a cukorlapra nyomtatott figurát, majd körülötte újból vékonyan bevonjuk a krémmel. A maradék krémet világoskékre színezzük. A kék krémből néhány elmosódott foltot kenünk a tortára.


A díszekhez az izomaltot megolvasztjuk, majd szabályos kör alakban egy-két nyalókapálca végére csorgatjuk. Az izomaltot színezhetjük is fehér vagy kék ételfestékkel, vagy megszórhatjuk cukorgyönggyel. A nyalókákat hagyjuk megdermedni.
A virágmasszából néhány hópelyhet készítünk, és hagyjuk egy kicsit száradni.


Tálalás előtt a torta tetejébe szúrjuk a nyalókákat és a hópelyheket, valamint kirakjuk a díszekkel.
Fogyasztásig hűtve tároljuk.


2019. október 14., hétfő

Már megint Dobostorta




 Hozzávalók egy 16 cm átmérőjű tortához:
12 tojás
12 dkg Mester süteményliszt
12 dkg kukorica keményítő
12 dkg porcukor
12 dkg kristálycukor
6 dkg puha vaj

A krémhez:
8 tojás
40 dkg finomszemcséjű kristálycukor
20 dkg étcsokoládé
4 evőkanál kakaópor
40 dkg vaj

A díszítéshez:
15 dkg finomszemcséjű kristálycukor
nyalókapálca
csokidíszek


A Dobostorta tésztáját laponként sütjük. Összesen 12 lapot sütöttem, hogy szép magas legyen a torta. A piskóta hozzávalóit 2 részletben készítettem el.


6 lap elkészítéséhez tehát 6 tojás fehérjét kemény habbá verjük 6 dkg cukorral. 6 tojás sárgáját 6 dkg porcukorral és 3 dkg puha vajjal fehéredésig keverjük. A tojássárgája masszát a tojásfehérje habba forgatjuk. A tetejére szitálunk 6 dkg süteménylisztet és 6 dkg keményítőt, és lazán összeforgatjuk.


A tésztát sütőpapírral bélelt sütőlemezen, 6 darab, kb. 16 cm átmérőjű körlappá kenjük. 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük. Amíg sül a piskóta, ugyan ilyen módon elkészítjük a következő adag tésztát. Így összesen 12 lapot kapunk.


A kihűlt tésztalapokat 16 cm átmérőjű tortakarika segítségével kiszúrjuk, hogy mindegyik egyforma nagyságú legyen.


A krémhez az egész tojásokat a cukorral kihabosítjuk. Gőz felett, kevergetve csípősre melegítjük (80 fokra). A tűzről levéve kézi habverővel teljes oldódásig keverjük benne az átszitált kakaóport és az apróra vágott étcsokoládét. Kihűtjük, és egy éjszakára letakarva hűtőbe tesszük.


A kihűlt krémet habosra keverjük a szobahőmérsékletű vajjal. A krémmel 11 piskótalapot betöltünk, ügyeljünk rá, hogy minden krémréteg a piskótával azonos vastagságú legyen. A díszítéshez habzsákba töltünk egy kevés krémet. Kívülről is egyenletesen bevonjuk a krémmel a tortát, majd néhány órára hűtőbe tesszük.


A Dobos-cukor készítésekor nagyon óvatosan dolgozzunk, hogy elkerüljük a balesetet, mert nagyon forró. Minden szükséges eszközt készítsünk elő, csak utána kezdjük a cukrot melegíteni. A díszítéshez a cukrot vastag aljú lábasba helyezzük, majd melegítve világosra karamellizáljuk. A megmaradt piskótalapra öntjük, és egyenlegesen elsimítjuk. Olajjal megkent éles késsel azonnal, még forrón cikkekre daraboljuk. Ízlés szerint szintén beolajozott pogácsaszaggatóval körlapokat is vághatunk a karamelles tésztából. Gyorsan dolgozzunk, mert nagyon hamar megszilárdul.


A maradék karamellt hőálló szilikonlapra helyezett nyalókapálcákra csorgatjuk. Illetve silpat lapra tetszőlegesen csorgatva egy rácsos díszt is készítünk, majd hagyjuk kihűlni.


A torta tetejét és oldalát a karamell- és csokidíszekkel, a nyalókákkal és a maradék krémmel díszítjük.


Fogyasztásig hűtve tároljuk.


2019. október 2., szerda

Kókuszos-étcsokoládés torta

A recept megjelent a Kifőztük szeptemberi számában.



Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortához
25 dkg Szafi Free csökkentett szénhidráttartalmú muffin/piskóta lisztkeverék
2 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
2 evőkanál Szafi Reform zsírszegény holland kakaópor
3,5 dl víz
2 dkg almaecet
1 csipet só

a krémhez:
10 dkg kókuszreszelék
6 dl kókusztej
1 csomag gluténmentes tejszínízű pudingpor
10 dkg Szafi Reform eritrit

a tetejére:
10 dkg cukormentes étcsokoládé
1 dl Cocomas kókuszkrém

a burkolathoz:
10 dkg cukormentes étcsokoládé
transzferfólia

a díszítéshez:
1 dl Cocomas kókuszkrém
1 csomag habfixáló (10 g)
Szafi Reform eritritpor


A vízben elvegyítjük az édesítőt, az almaecetet és a sót. Hozzáadjuk a lisztkeveréket és a kakaót, majd kézi habverővel alaposan összedolgozzuk a tésztát. A sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni.


A kókuszreszeléket 5 dl kókusztejben pár percig főzzük. Közben a pudingport a maradék kókusztejjel simára keverjük, majd a forró kókuszkrémhez adjuk, és kevergetve besűrítjük. Végül a tűzről levéve feloldjuk benne az édesítőt. Néha megkeverve hagyjuk langyosra hűlni.


A piskóta tetejét egyenesre igazítjuk, majd lapjában 3 egyforma részre vágjuk. A megtisztított tortakarikában betöltjük a tortát úgy, hogy vékony rétegben a tetejére is jusson krém. Lefóliázva néhány órára hűtőbe tesszük.
Az étcsokoládét és a kókuszkrémet gőz felett összeolvasztjuk. A tortára öntjük, simára igazítjuk, és újra hűtőbe tesszük.


A burkolathoz a transzferfóliát a torta magasságának és átmérőjének megfelelő nagyságú csíkra vágjuk. Vékonyan elsimítjuk rajta a gőz felett megolvasztott csokoládét. Pár percig hűlni hagyjuk, majd a fóliával együtt egyenletesen a torta oldalára simítjuk. Hűtőbe rakjuk, amíg a csokoládé megdermed, ezután szépen lehúzzuk a fóliát.
A kókuszkrémet a habfixálóval és az édesítővel habbá verjük. Habzsákba töltjük, és díszítjük a desszert tetejét.