2017. december 22., péntek

Mandulatorta

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók 22 cm-es tortához
10 dkg Szafi Reform csökkentett zsírtartalmú mandulaliszt
15 dkg darált mandula
5 tojás
25 dkg Szafi Reform eritritpor
2 dl habtejszín
20 dkg vaj
a díszítéshez:
10 dkg mandulapálcika
3 dkg Szafi Reform eritritpor


A mandulapálcikát serpenyőben aranybarnára karamellizáljuk az eritritporral, közben folyamatosan kevergetjük, nehogy megégjen. Ezután félretesszük és kihűtjük.
A tojásfehérjét lágyan habosítjuk, majd 15 dkg eritritet hozzáadva kemény habbá verjük. Kézi habverővel óvatosan beleforgatjuk a mandulalisztet és a darált mandulát. A tortaforma alját szilikonos sütőpapírral kibéleljük, belesimítjuk a tésztát. 200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük.
A tojások sárgáját a maradék eritrittel és a tejszínnel kis lángon sűrűsödésig melegítjük. Még forrón beletesszük a kisebb kockákra vágott vajat, és addig keverjük, amíg el nem olvad.



A kihűlt tortalapot kivesszük a formából, a papírt eltávolítjuk róla; a formát elmossuk, és belefektetjük a tortalapot. simítjuk a krémet, és megszórjuk a mandulapálcikákkal. 1 éjszakát hűtőben tároljuk, hogy a krém megszilárduljon.


Nincsenek megjegyzések: