2018. október 27., szombat

Gluténmentes félbarna kenyér

A recept megjelent a Kifőztük októberi számában.



Hozzávalók
20 dkg gluténmentes kenyérlisztkeverék (Farmo LP Low Protein)
10 dkg hajdinaliszt
10 dkg barnarizs-liszt
4 dl langyos víz
1 teáskanál útifűmaghéj-őrlemény
2 kávéskanál só
1 csipet cukor
1,5 dkg friss élesztő
1 evőkanál burgonyapehely
1 evőkanál olaj + kevés a formázáshoz


Az útifűmaghéjat a vízben elkeverjük, néhány percre félretesszük, ezalatt zselés állagúvá válik. Az összes hozzávalót keverőtálba mérjük, a zselés folyadékkal összekeverjük, majd robotgép dagasztófejével alaposan kidolgozzuk a tésztát. 


Olajos kézzel, olajozott munkalapon a forma hosszának megfelelő hengerré formázzuk, a lyukacsos sütőformába helyezzük, és konyharuhával letakarva langyos helyen 1/2 óráig kelesztjük. 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve néhány percig a formában, majd rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.



Nincsenek megjegyzések: