2014. december 3., szerda

Svéd mandulatorta

Megjelent a Kifőztük magazin decemberi számában.


Hozzávalók 26 cm-es kapcsos tortaformához
10 dkg mandulapálcika
3 dkg porcukor
5 tojás
25 dkg darált mandula
25 dkg cukor
2 dl habtejszín
20 dkg vaj



A mandulát serpenyőben aranybarnára karamellizáljuk a porcukorral, majd félretesszük, kihűtjük.
A tojásfehérjéket lágy habbá verjük, majd 15 dkg cukrot részletekben hozzáadva keményre verjük. Kézi habverővel óvatosan beleforgatjuk a darált mandulát. A tortaforma alját szilikonos sütőpapírral kibéleljük, belesimítjuk a tésztát. 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.
A tojások sárgáját a maradék cukorral és a tejszínnel gyenge tűzön sűrűsödésig melegítjük. Még forrón beletesszük a kisebb kockákra vágott vajat, és addig keverjük, amíg a zsiradék el nem olvad.

A tortalapot kivesszük a formából, a papírt eltávolítjuk róla; a formát elmossuk, és belefektetjük a tortalapot. A tetejére öntjük a krémet, és megszórjuk a mandulapálcikákkal. Egy éjszakát hűtőben tároljuk, hogy a krém megszilárduljon.


Nincsenek megjegyzések: