2018. március 13., kedd

Hortobágyi palacsinta

A recept megjelent a Kifőztük februári számában.



Hozzávalók 6 db-hoz
25 dkg Schar mix It
1 tojás
1 csapott kávéskanál só
2,5 dl tej
3 dl szénsavas víz
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
50 dkg csirkemellfilé
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj
1 evőkanál paradicsompüré
1 teáskanál paprikakrém
1 kávéskanál őrölt pirospaprika
őrölt bors
1 teáskanál kukoricakeményítő
2 dl tejföl
a tálaláshoz:
tejföl (elhagyható)




A palacsinta hozzávalóiból sima tésztát keverünk. A felforrósított palacsintasütőn
merőkanálnyi adagokból vékony palacsintákat sütünk.
A megpucolt, apróra vágott vörös- és fokhagymát az olajon megfuttatjuk.
Elvegyítjük a pirospaprikával, hozzáadjuk a kockákra vágott csirkemellet.
A paprikakrémmel, a paradicsompürével, valamint sóval, borssal ízesítjük,
majd kb. 1 dl vízzel felöntve puhára pároljuk. A keményítőt kevés hideg vízben
elhabarjuk, majd a simára kevert tejföllel együtt a pörkölthöz adjuk, és jól
összeforrósítjuk. A húst kevés szafttal együtt késes aprítóban pürésítjük.
A tölteléket egyenletesen elosztjuk a palacsintákon, majd a széleiket behajtva
mindet feltekerjük. A maradék szafttal leöntve tálaljuk. Ízlés szerint tejföllel még
meglocsolhatjuk a tetejüket.



Nincsenek megjegyzések: