2017. augusztus 14., hétfő

Gluténmentes minikenyér

A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában.


Hozzávalók
25 dkg gluténmentes kenyérlisztkeverék (NATIVA Mix al Teff pizza e focaccia)
1 teáskanál útifűmaghéj-őrlemény
1 dl víz
1,5 dl langyos tej
1 dkg friss élesztő
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál só
1 csipet cukor

továbbá:
1 evőkanál olaj
kevés rizsliszt
1 evőkanál magkeverék (lenmag, szezámmag, napraforgómag vegyesen)


Az útifűmaghéjat a vízben elkeverjük, félretesszük addig, amíg zselés állagúvá nem válik. A többi hozzávalót tálba mérjük, a tetejére morzsoljuk az élesztőt. A zselés folyadékkal összekeverjük, majd jól kidolgozzuk. 8 részre osztjuk, rizsliszttel szórt munkalapon finoman mindet átgyúrjuk, és oválisra formázzuk. Az olajjal kikent sütőformába helyezzük, majd 1/2 óra alatt a duplájára kelesztjük. 


A tetejüket olajjal lekenjük, és a magokkal megszórjuk. 180 fokra előmelegített, gőzös sütőben 30 perc alatt megsütjük. Rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.




3 megjegyzés:

Unknown írta...


Szeretném megkérdezni,hogy ezt a fajta lisztet hol tudom beszerezni?Már olyan sokféle liszttel próbálkoztam,de igazán egyik sem sikerült.Gluténmentesen kell táplálkoznom.Köszönöm a válaszát.

BAB írta...

Kedves Magdolna! A Nativa lisztkeverék kapható a DietABC-ben, a Naturtéka webáruházban vagy a diétás-temékek webshopban is. Érdemes megnézni a blogomon a többi kenyér és zsemle receptemet is, sokféle gluténmentes lisztből készítettem már pékárut. Javaslom pl ezt a bejegyzést is: http://dobosbea.blogspot.hu/2014/05/kenyerzsemlebagett-glutenmentesen.html

Unknown írta...


Kedves BAB!
Köszönöm,hogy megtisztelt gyors válaszával,sajnos csak most,-egy újabb keresgéléssel -találtam meg.Nagyon örülök neki,és meg fogom nézni a blogját mindenképp.
Diétás-termékek boltba épp most készülök menni egy nagyobb bevásárlásra,és ott keresem
majd a Nativa lisztkeveréket.Mégegyszer köszönöm szépen!