2015. február 2., hétfő

Epres mascarponekrémes szívdesszert

Megjelent a Kifőztük magazin februári számában.


Hozzávalók
a piskótához:
4 tojás
4 evőkanál cukor
3 evőkanál rizsliszt
2 evőkanál étkezési keményítő
a krémhez:
30 dkg eper
5 dkg cukor
25 dkg mascarpone
20 g expressz zselatinfix
10 dkg fehér csokoládé
1 teáskanál olaj
a díszítéshez:
néhány szem eper



A piskótához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a végén hozzáadjuk a cukrot is. Belekeverjük a tojások sárgáját, végül óvatosan beleforgatjuk az átszitált keményítőt és a rizslisztet. Sütőpapírral bélelt, 20 x 30 cm-es tepsibe simítjuk a masszát. 170 fokra előmelegített sütőben 1/2 óra alatt megsütjük. Kihűtjük, és eltávolítjuk róla a sütőpapírt.
A krémhez az epret a cukorral összeforraljuk. Botmixerrel pépesítjük, szitán áttörjük és kihűtjük. A mascarponét habosítjuk, majd hozzáadjuk az eperpürét és a zselatint.
A piskótából kb. 7 cm átmérőjű, szív alakú desszertgyűrűvel 8 formát szúrunk ki. A formákban lévő piskótára simítjuk a krémet, és néhány órára hűtőbe tesszük.
A fehér csokoládét az olajjal megolvasztjuk, és a krém tetején egyenletesen elosztjuk.

Dermedés után a süteményt a formákból kivéve tányérra helyezzük, és eperszemekkel díszítjük.


Nincsenek megjegyzések: