2012. november 1., csütörtök

Hercegnő várkastély torta

Ez a torta most nem gluténmentesen készült, mivel az oviból vártuk a gyerekeket buliba, de az ötlet miatt közreadom. A torta tésztáját és a díszítéseket kell csak kicserélni gluténmentesre.

Hozzávalók a tortalaphoz:
Kiskukta receptje alapján:

250 g cukor+ 100 g a habba
437 g liszt
187 ml tej
187 ml olaj
5 tojás
1 és 1/4 cs sütőpor

tojásfehérjét felverem, majd hozzáadom a cukort, és kemény habbá verem az egészet.
Utána elkeverem a tejet, olajat, tojássárgát és a cukort, csak annyira, hogy elvegyüljön. Rászitálom a sütőporos lisztet, Elkeverem óvatosan úgy hogy még ne legyen bekapcsolva a mixer, majd magas fokozaton kb. 1,5-2 percig kavarom, míg szép sima lesz, és kicsit kivilágosodik.
Teszek a felvert tojáshabból vagy két kanálnyit a masszához, és egy kézi habverővel elkavarom benne, azaz fellazítom a sárga masszát. Párszor ezt megismételem, majd beleteszem az összes habot és simára keverem.
28 cm-es négyszögletes tortaformában sütöttem, aminek csak az aljára tettem sütőpapirt.
170 fokon tűpróbáig sütöttem.
Kihűlés után 4 lapba vágtam, majd a kép alapján a felső lapot 4 részre osztottam, és ebből az egyiket szintén 4 részre.

Utána a jobb oldali ábrán látható módon állítottam össze a lapokat a rózsaszín krémmel:

300 ml tej
250 gr vaj
170 gr kristálycukor
50 gr pudingpor
1 tojás

A tejet 100gr cukorral melegítsük 40c-ra. kb. 50 ml-t a pudingporral keverjük sima péppé, adjuk hozzá a tojást és ezzel is jól keverjük el. A fenti pépet öntsük a felforralt tejhez, főzzük amíg besűrűsödik, majd a tűzről levéve, keverjük hozzá a maradék cukrot. Lefedve hagyjuk hűlni, géppel keverjük simára, tegyünk bele egy csipet ételszínezéket, és a vajat hozzáadva habosítsuk ki.

Ezzel a krémmel töltjük a tortát és kívülről is ezzel vonjuk be.
A díszítéshez használtam még:
- 5 db fagyitölcsért, kívültől krémmel bevonva cukorgyönggyel megszórva
- kockacukrokat a bástyának
- cukorgolyókat díszítésnek
- töltött nápolyi lapokat, csoki díszítéssel ajtónak és ablakoknak


2012. október 15., hétfő

Vaníliás karika

Netes böngészéseim újabb eredménye, ami szerintem jól sikerült gluténmentesen is.
Tücsökbogár-nál találtam.

 A 35 dkg búzalisztet Beiker sütiliszttel+Mester sütiliszttel+Cölipánnal helyettesítettem, ehhez jön még az 5 dkg kukoricaliszt. Talán egy nagyon picit lehet több a liszt benne, hogy ne ragadjon. Rizslisztes felületen nyújtottam ki.
Kb.1-2 cm-re tettem egymástól a kekszeket a sütőlemezre, mert sütés közben picit megnőttek.
Nekem 1-2 perccel több kellett a sütéshez, mint az eredeti, de ki kell venni a sütőből, mielőtt még szinesedni kezdene, mert kiszáradhat.

2012. szeptember 30., vasárnap

"Tatu" kifli

 Ancsánál találtam az eredeti receptet. Szerintem nagyon ötletes. és nagyon jól néz ki!
Ugyan úgy készítettem, mint az eredeti, csak a lisztet helyettesítettem fele Schar Mix B és Beiker kenyérporral.
Tettem a tésztára apróra vágott sonka-kockákat is.
20 perc alatt megsült.

2012. augusztus 27., hétfő

"Papucs" - Pizzaszelet



Nagyon jó ötletet kaptam az Édes élet némi sóval blogból, rögtön megtetszett, ahogy megláttam.
Lássuk tehát gluténmentes változatban:

Hozzávalók:

A tésztához:
•50 dkg Schar Mix B
•2,5 dkg élesztő
•1 tk cukor
•3 dl langyos víz
•2 ek olaj
•2 tk só
•1 evőkanál tejföl
•őrölt bors
•kevés szárított oregánó

•A tésztához 1 dl langyos vízben elkeverjük a cukrot és az élesztőt.
•Letakarva meleg helyen felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval robotgép dagasztófejével rugalmas tésztává dagasztjuk, végül kézzel gombóccá formázzuk.
•Rizsliszttel meghintjük, a tésztát letakarjuk, és kb fél óra alatt 50 fokos sütőben a duplájára kelesztjük.

Töltelék:
1 kaliforniai paprika
1 kápia paprika
2-3 paradicsom
1 kisebb hagyma
2 gerezd fokhagyma
sonka, bacon
pici só, bors

A töltelék hozzávalóit késes robotgépben felaprítjuk, majd összekeverjük.

•A megkelt tésztát rizsliszttel szórt munkafelületen, kézzel átgyúrjuk, majd hat egyenlő részre osztjuk.
•Egyenként mindegyiket ovális alakúra nyújtjuk, széleit pedig visszahajtogatjuk, török papucs alakúra. Jól nyomkodjuk rá a tésztát, hogy sütés közben ne nyíljon szét. Két végét kissé megcsavarjuk.
•A "papucsokat" megkenjük a töltelékkel.


•Reszelt sajttal megszórjuk, és 200 fokos sütőben, kb 22 perc alatt megsütjük.
•Friss paradicsommal, tejföllel és csípős paprikával tálaljuk.

2012. július 14., szombat

Rigó jancsi

Találtam egy jó kis receptet TücsökBogár Konyháján, természetesen elkészítettem gluténmentesen.

Hozzávalók a piskótához:

3 tojás
3 ek cukor
2 ek rizs liszt
2 ek keményítő
1 ek kakaópor

A krémhez:
7,5 dl habtejszín
20 dkg étcsokoládé

A csokoládémázhoz:
8 dkg étcsokoládé
1 evőkanál étolaj

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjéből és a cukorból kemény habot verünk. Belekeverjük a tojássárgát, végül óvatosan, vigyázva, hogy a tojáshab össze ne törjön, hozzáforgatjuk a kakaóval elkevert lisztet. Sütőpapíros lemezre 25 x 30 centis téglalapot kenünk belőle és 180 fokos sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve kihűtjük, lehúzzuk róla a papírt, majd félbe vágjuk a piskótalapot, amiből az egyiket további 15 négyzetre (5 x 5) vágjuk. Az egyben hagyott piskótára kenjük a krémet, amihez a tejszínt 15 percre fagyasztószekrénybe tesszük, ezalatt a csokoládét mikróban felolvasztjuk, kissé visszahűtjük. A tejszínből kemény habot verünk, majd a harmadát a visszahűtött, de még folyós csokoládéhoz keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a többi tejszínhabot is kézi habverővel. Amint a piskótára került a krém hűtőszekrénybe tesszük. A felszeletelt piskótát bevonjuk a vízgőz fölött felolvasztott és az olajjal elkevert csokoládéval. Megvárjuk amíg megdermed rajta a csokoládé, ekkor forró vízbe mártott késsel átvágjuk a tetőnek szánt piskótanégyzeteket részeit, nehogy a sütemény szeletelésekor gondot okozzon az összedermedt csokoládé. A krém tetejére rakosgatjuk a tetőket, végül felszeleteljük a süteményt.

Sajnos nekem kevesebb csoki és tejszín volt itthon, ezért kicsit laposabb lett, mint az eredeti, de nagyon finom!

2012. június 3., vasárnap

Sajtos-sonkás csiga


Hozzávalók a tésztához:
0.50 kg Schar Mix B
1 dl tejföl
1 tojás
2 csipet só
2.5 dkg élesztő
1 dl tej
kevés cukor
7.5 dkg margarin.


A töltelékhez:
1 kis pohár tejföl
ízlés szerint zúzott fokhagyma
15 dkg sonka
15 dkg sajt.

Az élesztőt felfuttatom, a tészta hozzávalóit összegyúrom, duplájára kelesztem. 2 cipóra osztom. Egyenként kinyújtom, majd a fokhagymás tejföllel vékonyan megkenem, rászórom a sonkát és a reszelt sajtot. Összetekerem, mint a bejglit, majd kétujjnyi vastagra szeletelem. A sütőpapíros tepsibe fektetem, fél óráig kelesztem, majd megszórom reszelt sajttal, és 180 fokon kb. 15- 18 perc alatt megsütöm.




Csiga 2. (Pizzás csiga)

Hozzávalók:


25 dkg Schar Mix B (vagy Schar Mix B+ Beiker)
1,5 dl tej (esetleg egy picit több)
1 tojás sárgája
3 dkg margarin
2 dkg élesztő
1 kk. cukor
1/2 kk. só
1 doboz pizzakrém
Oregano
Reszelt sajt
Olaj a kenéshez

Az élesztőt a langyos cukros tejjel elkeverem, majd a kenyérsütő gépbe öntöm, erre teszem a lisztet és a többi hozzávalót. Kelesztőprogramon kelesztem, majd kb. fél-egy cm vastagra nyújtom. Megkenem egy kevés étolajjal, kicsit megsózom, rákenem a pizza krémet. Megszórom oreganóval, egy kevés reszelt sajttal, majd feltekerem. Kb. másfél cm vastag szeletekre vágom, zsírozott tepsibe fektetem, és az oldalukat is megkenem olajjal. (kb. 12 darab lesz belőle) Tetejére bőven szórok reszelt sajtot. 50 fokos sütőben kelesztem még 30 percet, majd 180 fokon 35-40 perc alatt pirosra sütöm.


Most látom, hogy ezt a receptet régebben egyszer már feltettem, csak akkor másik fénykép készült róla. Ebből is láthatjátok, hogy máskor is jól szokott sikerülni. :)

Csigák

haNa kérdése miatt kerestem néhány csiga receptet.
Először is, a kakaós csigát így készítem:

Kakaós csiga

Hozzávalók:


50 dkg Schar Mix B
3 dkg élesztő
2 tojássárgája
2 ek olaj
egy csipet só
1 ek cukor
tej
Az élesztőt a cukros tejben megfuttatjuk, majd összedolgozzuk a liszttel, tojássárgákkal, sóval, és kb 3 dl langyos tejjel. Ha már szálas a tészta, beledolgozzuk az olajat is, és duplájára kelesztjük. Majd rizslisztes deszkán ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk, megöntözzük 5 dkg olvasztott vajjal vagy margarinnal, meghintjük 5 ek porcukor és 2 ek kakaópor keverékével, és összesodorjuk. Kb. 4 cm vastag szeletekre vágjuk, és tepsibe szorosan egymás mellé sorakoztatjuk őket. Megöntözzük 5 dkg olvasztott vajjal, majd hideg sütőben kezdjük sütni. Mikor majdnem kész, megöntözzük 2 dl vaníliával ízesített forró tejjel, és készre sütjük.

2012. június 2., szombat

Kakaós kuglóf


Már megint ilyen kalácsot készítettem. Van egy kuglóf formám a kapcsos tortaformámhoz, emiatt dupla adagot csináltam, fele Beiker kenyérporból és fele Schar MixB-ből.
Így nézett ki sütés után:

Jól néz ki, nem?


2012. május 31., csütörtök

Oroszkrém torta

Hozzávalók a piskótához:

8 tojás
8 ek. cukor
4 púpos ek. rizsliszt
4 púpos ek. keményítő

A krémhez:
7 dl tej
60 gr (1,5 csomag) vaníliás vagy tejszínízű pudingpor
5 ek. kristálycukor
500 ml tejszín
1 csomag vaníliás cukor
Porcukor ízlés szerint
2 csomag habfixáló
10 dkg kandírozott vegyes gyümölcs

A díszítéshez:
2 dl tejszín
Porcukor ízlés szerint
1 csomag habfixáló
24 szem kandírozott cseresznye

A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd belekeverjük a tojások sárgáját, végül óvatosan beleforgatjuk az átszitált rizslisztet és keményítőt. Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformában, előmelegített 170 fokos sütőben tűpróbáig sütjük.

A krémhez a pudingport a kristálycukorral összekeverjük, majd simára keverjük a tejjel, tűzre tesszük és sűrűre főzzük. Fedővel letakarva néhány órára hűtőbe tesszük.

A tejszínt vaníliás cukorral, porcukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük. Ezután összekeverjük a pudingos krémmel.

A piskótát 3 lapba vágjuk, megtöltjük a krémmel, a krémre apróra vágott kandírozott gyümölcsöt szórunk. A tetejét és az oldalát is vonjuk be krémmel.

A tetejét a keményre vert tejszínhabból nyomott rózsákkal és kandírozott cseresznyével díszítjük.

24 szelet lesz belőle.

2012. május 18., péntek

Pudingos-túrós csiga

Már megint Andi konyhája-ból kaptam jó ötletet, ami nagyon megtetszett. Rögtön el is készítettem gluténmentesen.
Köszi, Andi!

Hozzávalók a tésztához :
25 dkg Schar MixB
20 dkg Beiker Süteményliszt
2,5 dl langyos tej
6 dkg olvasztott margarin
1 csomag Oetker expressz élesztő
1 tojás
7 dkg porcukor

A töltelékhez :
25 dkg túró
40 gr Mester tejszínizű pudingpor
10 dkg porcukor
3 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
reszelt citromhéj 

A lekenéshez : 1 tojás

Először a tölteléket készítsük el.
A pudingport keverjük simára a cukrokkal, és egy kevés tejjel, majd hozzáadva a maradék tejet főzzük sűrűre. Ha kihűlt, keverjük hozzá a szitán áttört túrót és a reszelt citromhéjat.


Az expressz élesztőt a lisztekkel összekeverjük, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojást, és a langyos tejet, végül az olvasztott margarint. A tésztát robotgép dagasztókarjával dolgozzuk össze, és pihentetés nélkül formázzuk meg a csigákat.
A tésztát nyújtsuk ki fél cm vastagságúra, kenjük meg a töltelékkel, és tekerjük fel. 15 percig pihentessük szobahőmérsékleten.


160 fokra előmelegített sütőben, sütőpapíros tepsin süssük meg a 2 cm vastagságúra felvágott csigákat.
A tetejüket kenjük le felvert tojással.
Nekem 16 db csiga lett belőle.



2012. április 7., szombat

Sárgarépa torta

Hozzávalók:


30 dkg reszelt sárgarépa
1 citrom héja
20 dkg cukor
6 tojás
2 mk. sütőpor
20 dkg Emese süteményliszt
10 dkg dió
Csipet fahéj
5 dkg olvasztott margarin

A tojások fehérjét a fele cukorral kemény habbá verjük.
A tojások sárgáját a többi cukorral és az olvasztott margarinnal kikeverjük, majd belekeverjük a reszelt sárgarépát, a darált diót, a citromhéjat, majd a sütőporral és fahéjjal összekevert lisztkeveréket.
Sütőpapírral bélelt kapcsos kerek tortaformában 170 fokos előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

Krém:
50 dkg mascarpone
15 dkg porcukor

A mascarpone-t a cukorral kikeverjük, és elektromos habverővel kihabosítjuk.
A tésztát két lapba vágjuk, a krém nagyobb részét közé kenjük, a torta tetejét és oldalát is ezzel a krémmel vonjuk be. Tetejét marcipán figurákkal és/vagy cukordíszekkel dekorálhatjuk.

2012. április 2., hétfő

Csoki szuflé

4 db szufléformát kivajazunk.

10 dkg étcsokit
5 dkg vajjal mikróban összeolvasztunk.

3 tojás fehérjét kemény habbá verünk.

3 tojás sárgáját,
5 dkg cukorral,
2 tk. keményítővel és
1 ek. rummal kikeverünk.

Majd belekeverjük az olvasztott csokoládét, végül óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot.
Egyenletesen elosztjuk a formákban és előmelegített sütőben, 200 fokon 10 percig sütjük.

2012. március 27., kedd

Macaron

Hozzávalók:
150 g mandulaliszt
150 g porcukor
55 g tojásfehérje
Ételfesték

150 g kristálycukor
38 ml víz

55 g tojásfehérje

A mandulalisztet és a porcukrot szitáljuk át.
A mandulalisztet, porcukrot, 55 gr tojásfehérjét összekeverjük és félretesszük.

A kristálycukrot és vizet főzzük fel 118 C-fokig.

A második adag tojásfehérjét verjük fel nem túl kemény habbá, majd lassú keverés mellett vékony sugárban csurgassuk hozzá a forró cukorszirupot. Majd habosítsuk tovább nem túl kemény habbá. Végül adjunk hozzá egy kis ételfestéket.

A tojáshab ¼ részét keverjük el a mandulás keverékben, majd a többi habbal óvatosan keverjük simára.

Szilikonos sütőpapírra rajzoljunk 3,5 cm átmérőjű köröket, megfordítva helyezzük a sütőlemezre, melyre nyomózsákkal nyomjuk ki a tésztát. Majd kb. 30 percet pihentessük sütés előtt, hogy a teteje kicsit bőrösödjön.

Előmelegített 155 C-fokos sütőben 20 percet süssük.

Fontos:
A tojásokat 4 nappal előtte válasszuk szét. Tegyük lefedett edényben a hűtőbe.
A cukorszirup főzése közben az edény oldalára tapadt cukorszemcséket vizes ecsettel mossuk le, hogy ne legyen kristályos a szirup.
Sütés közben legalább kétszer nyissuk ki a sütő ajtót.

Sűrű krémekkel szokás összetölteni.

Csokikrémet készítettem hozzá:
1 dl tejszín
10 dkg étcsokoládé
2 dkg vaj
4 dkg porukor
A hozzávalókat összemelegítjük, majd kihűtjük. Utána robotgéppel kihabosítjuk, majd nyomózsákba töltve 2-2 korongot összeregasztunk.
Legalább 12 órára tegyük hűtőbe.

2012. március 6., kedd

Gesztenyés hulala-süti


Hozzávalók:


25 dkg darált keksz (nekem Gullón Sin Gluten volt itthon)
15 dkg margarin
15 dkg porcukor
2 cs. Gesztenyemassza (GM)
rum

A gesztenyemasszát összegyúrjuk a keksszel, margarinnal, porcukorral, ízlés szerint ízesítjük rummal, vagy aromával. Darált keksszel megszórt, vagy sütőpapírral bélelt magas falú tepsibe/sütőkeretbe simítjuk.

9 dl tej
3 cs. vaníliás pudingpor (120 gr Mester vaníliás vagy tejszín ízű pudingpor)
25 dkg margarin
25 dkg porcukor

A tejben felfőzzük a pudingot, lehűtjük. A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd a kihűlt pudinggal összekeverjük.

Babapiskóta
3 tojás fehérjét 6 ek. cukorral kemény, fényes habbá verjük. 3 tojás sárgáját 3 ek. cukorral és 1 csomag vaníliás cukorral fehéredésig keverjük. Kézi habverővel a sárgáját óvatosan a fehérjébe vegyítjük. 3 ek. keményítőt, 3 ek. rizslisztet és 3 ek. kukoricalisztet kevés sütőporral összekeverünk, a tojáshabra szitáljuk és óvatosan belekeverjük. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire habzsákból piskóta alakokat nyomunk, egymástól 4-5 cm távolságra. 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük.



feketekávé
½ liter hulala tejszín

A gesztenyés masszára rátesszük a pudingkrém felét. A babapiskótát meglocsoljuk a feketekávéval, s a krém tetejére sorba rakjuk. Rátesszük a krém másik felét.
Erre simítjuk a keményre felvert hulala tejszínt. Tetejét megszórhatjuk csoki-darával, vagy reszelt csokoládéval. Legalább 2 órára hűtőbe tesszük, azután szeleteljük