A képeket Szebényi Éva ételfotós workshopján készítettem, Éva képei és receptjei megtekinthetők a Sütisdobozoom nevű oldalán.
A fotókon szereplő torta nagy kedvenc nálunk, már többféle verzióban készítettem, a receptek megtekinthetőek itt és itt és itt.
2017. október 27., péntek
Mascarponés csokoládétorta
A recept megjelent a www.kifoztuk.hu októberi számában.
Hozzávalók 20 cm
átmérőjű tortához
6 tojás
6 evőkanál cukor
4 evőkanál
rizsliszt
2 evőkanál
kukoricakeményítő
2 evőkanál
cukrozatlan kakaópor
a krémhez:
50 dkg mascarpone
2 dl tejszín
5 evőkanál
porcukor
3 evőkanál
cukrozatlan kakaópor
a vajkrémhez:
12 dkg vaj
12 dkg porcukor
a díszítéshez:
30 dkg fehér
cukormassza
20 dkg kék
cukormassza
kevés
kukoricakeményítő
kevés sötétkék,
gél állagú ételfesték
tortadíszítő stencil
A
tojásfehérjét elkezdjük verni. Hozzáadjuk a cukrot, és addig járatjuk a gépet,
amíg fényes, kemény habot nem kapunk. Belekeverjük a tojássárgáját is, majd
óvatosan beleforgatjuk az összeszitált rizslisztet, keményítőt és kakaóport. A
tésztát 2, sütőpapírral bélelt tortaformába töltjük, és 170 fokra előmelegített
sütőben 30 perc alatt megsütjük. Miután kihűlt, mindkét piskótát lapjában
kettévágjuk.
A
krémhez a mascarponét a cukorral kihabosítjuk, majd belekeverjük a kakaóport
is. Végül beleforgatjuk a habbá vert tejszínt. A lapokat a krémmel betöltjük.
A
puha vajat az átszitált porcukorral habosra keverjük. A vajkrémből 1
teáskanállal félreteszünk, a többivel a tortát kívülről 2 rétegben bevonjuk.
Közben hűtőbe tesszük, hogy minél simább legyen a bevonat.
A
cukormasszát átgyúrjuk, kevés kukoricakeményítőn vékonyra nyújtjuk. A fehér
masszával bevonjuk a tortát. A félretett vajkrémet kékre színezzük, és
stencilen keresztül díszítjük vele a torta tetejét. A kék cukormasszából
négyzeteket vágunk, kevés vízzel megkenjük, és mozaikszerűen a torta oldalára
tapasztjuk. A tetejére tetszőlegesen fantáziavirágot is készíthetünk.
Címkék:
csokis,
mascarpone,
massa ticino,
torta
Mákos guba minitorta
A recept megjelent a Kifőztük októberi számában.
Hozzávalók 4 személyre
10 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidráttartalmú kenyér- és
péksütemény lisztkeverék
1 kávéskanál só
10 g almaecet
1,5 dkg Szafi Reform kókuszolaj
1 tojás
1 dl víz
a formázáshoz:
kevés Szafi Reform csökkentett szénhidráttartalmú kenyér- és
péksütemény lisztkeverék
a kenéshez:
kevés Szafi Reform kókuszolaj
az összeállításhoz:
2 dl (növényi) tej
2 evőkanál Szafi Reform eritritpor
3 evőkanál darált mák
a vaníliás részhez:
1 csomag Szafi Reform vaníliás pudingpor
3 dl (növényi) tej
2 evőkanál Szafi Reform eritrit
a tetejére:
10 dkg fagyasztott erdei bogyós gyümölcs
1/2 csomag tortazselé (6 g)
1 evőkanál Szafi Reform eritrit
1,5 dl víz
A tojást, a kókuszolajat, az almaecetet és a sót a vízben
elkeverjük. Hozzáadjuk a lisztkeveréket, és jól kidolgozzuk a tésztát. A
masszát 4 részre osztjuk, és lisztkeverékkel megszórt munkalapon egyenként kb.
20 cm-es rudakká sodorjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, a
tetejüket kókuszolajjal lekenjük, és 200 fokra előmelegített sütőben 35 perc
alatt megsütjük.
A kihűlt rudakat karikákra vágjuk, a tejben elkevert poreritrittel
meglocsoljuk. Megszórjuk a darált mákkal, és összeforgatjuk. A gubát 4 db, 8
cm-es desszertgyűrűben elosztjuk, és kissé lenyomkodjuk.
A hideg tejben elvegyítjük a pudingport és az eritritet, majd
folyamatosan kevergetve sűrűsödésig főzzük. Néhányszor átforgatva langyosra
hűtjük, és a desszertgyűrűben lévő mákos gubán egyenletesen elsimítjuk.
A tetejüket gyümölcsszemekkel kirakjuk. A tortazselét az
édesítővel és a vízzel felforraljuk, majd langyosra hűtve a sütemények tetejére
csorgatjuk. Dermedésig hűtőbe tesszük, végül a gyűrűt eltávolítva tálaljuk.
Címkék:
desszert,
édesség,
erdei gyümölcs,
guba,
gyümölcsös,
kifli,
mákos,
sütemény,
Szafi reform,
vaníliás
Körtemousse
A recept megjelent a Kifőztük októberi számában.
Hozzávalók a piskótához:
2 tojás
2 evőkanál cukor
1 evőkanál barna rizsliszt
1 evőkanál kukoricakeményítő
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
a krémhez:
3 körte
1 evőkanál porcukor
pár csepp citromlé
2 dl tejszín
1/2 csomag zselatinpor (12,5 g)
a díszítéshez:
15 dkg étcsokoládé
2 teáskanál olaj
cukorgyöngy (elhagyható)
A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Belekeverjük a
tojások sárgáját, beleszitáljuk a rizslisztet, a keményítőt, a kakaóport, és
óvatosan összeforgatjuk. Sütőpapírral bélelt sütőlemezen kb. 20 x 30 cm-esre
simítjuk a masszát, majd 170 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt
megsütjük. A kihűlt piskótát leválasztjuk a sütőpapírról, és 7 cm-es
pogácsaszaggatóval 6 kört szúrunk ki belőle.
A körtét megtisztítjuk, a porcukorral és a citromlével botmixerrel
pürésítjük. A zselatint 5 evőkanál vízben elkeverjük, majd felforraljuk. Miután
langyosra hűlt, a körtepépbe keverjük, majd beleforgatjuk a keményre vert
tejszínhabot. A körtés krémet a félgömb alakú formákban egyenletesen elosztjuk,
mindegyik tetejére 1-1 piskótakarikát helyezünk. Néhány órára hűtőbe tesszük.
Ha a krém megdermedt, a süteményeket a formából kifordítjuk. Villára szúrva, az
étolajjal összeolvasztott, langyos étcsokoládéba mártjuk. A tetejére
cukorgyöngyöket szórhatunk. Rácsra téve hagyjuk a mázat megdermedni. Behűtve
tálaljuk.
A sütőforma kapható Cookori.com webáruházban.
2017. október 20., péntek
Kakaós kuglóf
A recept megjelent a Kifőztük októberi számában.
Hozzávalók 16 cm-es kuglófformához
a világos tésztához:
12,5 dkg Szafi Free világos, puha kenyér lisztkeverék
10 g almaecet
1 evőkanál Szafi Reform eritrit
1 csipet só
14 dkg víz
a kakaós tésztához:
11,5 dkg Szafi Free világos, puha kenyér lisztkeverék
10 g cukrozatlan kakaópor
10 g almaecet
1 evőkanál Szafi Reform eritrit
1 csipet só
14 dkg víz
a formázáshoz:
kevés Szafi Free világos, puha kenyér lisztkeverék
a kenéshez:
1 evőkanál Szafi Reform kókuszolaj
A vízben elkeverjük az almaecetet, az eritritet és a sót.
Hozzáadjuk a lisztkeveréket, és simára dolgozzuk a tésztát. A kakaós változatot
is hasonlóképpen készítjük el, csak a lisztkeveréket a kakaóporral egészítjük
ki. A lisztkeverékkel vékonyan meghintett munkalapon mindkét tésztát vékony
téglalappá nyújtjuk. A kakaós tésztát a világos lapra fektetjük, és a 2 lapot
együtt még vékonyabbra nyújtjuk. Szorosan feltekerjük, karikára hajlítjuk, és a
tészta végeit összenyomkodjuk. A kókuszolajjal kikent kuglófformába helyezzük.
A tetejét is lekenjük kókuszolajjal, és 200 fokra előmelegített sütőben 1 óra
alatt megsütjük. A kuglófot a formából kiborítva, rácsra téve hagyjuk kihűlni.
Címkék:
CH-diétás,
kakaós,
kalács,
kuglóf,
lassú felszívódású,
Szafi free
2017. október 16., hétfő
Almás palacsinta
A recept megjelent a Kifőztük szeptemberi számában.
Hozzávalók:
10 dkg Szafi Reform gluténmentes palacsinta lisztkeverék édesítőszerrel
1 csipet só
8 gr kókuszolaj
2 tojás
170 gr víz
1 alma
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
Szafi Reform eritrit por
őrölt fahéj
A tojást, a sót és a kókuszolajat a vízzel összekeverjük. Hozzáadjuk a palacsinta lisztkeveréket, és kézi habverővel simára dolgozzuk. 15 percig pihentetjük a masszát, majd beleforgatjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt almát. Kevés olajon, forró palacsintasütőben, merőkanálnyi adagokból a szokásosnál kicsit vastagabb palacsintákat sütünk. Fahéjas eritrittel megszórva, négybe hajtva tálaljuk.
Hozzávalók:
10 dkg Szafi Reform gluténmentes palacsinta lisztkeverék édesítőszerrel
1 csipet só
8 gr kókuszolaj
2 tojás
170 gr víz
1 alma
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
Szafi Reform eritrit por
őrölt fahéj
A tojást, a sót és a kókuszolajat a vízzel összekeverjük. Hozzáadjuk a palacsinta lisztkeveréket, és kézi habverővel simára dolgozzuk. 15 percig pihentetjük a masszát, majd beleforgatjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt almát. Kevés olajon, forró palacsintasütőben, merőkanálnyi adagokból a szokásosnál kicsit vastagabb palacsintákat sütünk. Fahéjas eritrittel megszórva, négybe hajtva tálaljuk.
Címkék:
almás,
CH-diétás,
cukormentes,
eritrit,
fahéj,
gluténmentes,
palacsinta,
paleo,
Szafi reform
2017. október 13., péntek
Őszibarackos pohárkrém
A recept megjelent a Kifőztük szeptemberi számában.
Hozzávalók
6 db 1 dl-es pohárhoz
50
dkg sárga húsú őszibarack
25
dkg mascarpone
2
teáskanál tejszínízű, gluténmentes pudingpor
1/2
citrom leve
4
evőkanál porcukor
1
evőkanál cukrozatlan kakaópor
a
díszítéshez:
szív
alakú formacukor
A
barackot megtisztítjuk, gerezdekre vágjuk. A díszítéshez félreteszünk néhány
szeletet hideg, citromos vízbe áztatva. A többit botmixerrel pürésítjük, 1
evőkanál porcukorral és a citromlével ízesítve felforraljuk, majd besűrítjük a
kevés vízzel simára eldolgozott pudingporral. Kevergetve kihűtjük.
Közben
a mascarponét a maradék porcukorral és a kakaóporral kihabosítjuk. A krémet
habzsákba szedjük, és a kihűlt barackkrémmel a poharakba rétegezzük. A
tetejüket barackszeletekkel és a formacukorral díszítjük. Jól behűtve tálaljuk.
Címkék:
desszert,
gyors,
kakaós,
mascarpone,
őszibarack,
pohárkrém
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)