Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortaformához
4 tojás
4 evőkanál cukor
3 evőkanál rizsliszt
2 evőkanál étkezési keményítő
a krémhez:
4 tojás
20 dkg finom szemcséjű kristálycukor
10 dkg étcsokoládé
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
20 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
a díszítéshez:
1/2 kg nyújtható fondant
ételfesték
tortadíszítő sablon
A tojásfehérjét elkezdjük verni. Hozzáadjuk a cukrot, és addig
járatjuk a gépet, amíg fényes, kemény habot nem kapunk. Ezután belekeverjük a
tojássárgáját is, majd óvatosan beleforgatjuk az átszitált rizslisztet és a
keményítőt. A tésztát a sütőpapírral bélelt tortaformába töltjük, és 170 fokra
előmelegített sütőben 35 perc alatt megsütjük. Miután kihűlt, 3 lapba vágjuk.
A krémhez a tojást a cukorral kihabosítjuk. Vízgőz fölött,
folyamatosan kevergetve kb. 5 perc alatt jól felforrósítjuk. Még melegen
hozzáadjuk az apróra vágott csokoládét, és beleszitáljuk a kakaóport. Kézi
habverővel simára keverjük, és 1 éjszakára, lefedve hűtőbe tesszük. Másnap jól
kikeverjük a vajjal, majd megtöltjük a tortát, és kívülről is vékonyan
megkenjük krémmel. Néhány órára hűtőbe tesszük.
A fondant-t kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk, és bevonjuk vele a tortát. A tetejére helyezett sablon segítségével, festékszóróval vagy ecsettel felvitt ételfestékkel díszítjük.
A fondant-t kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk, és bevonjuk vele a tortát. A tetejére helyezett sablon segítségével, festékszóróval vagy ecsettel felvitt ételfestékkel díszítjük.