2017. augusztus 24., csütörtök

Bakonyi betyárgombóc szénhidrátcsökkentett galuskával

A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában.


Hozzávalók
1 kg darált hús
50 dkg gomba
1 tojás
2 teáskanál kukoricakeményítő
3 dl tejföl
2 vöröshagyma
1 paradicsom
1 paprika
frissen őrölt bors
őrölt pirospaprika

a sütéshez:
olaj

a galuskához:
14 dkg Szafi Reform gluténmentes, csökkentett szénhidráttartalmú galuska lisztkeverék
4 tojás
1/2 dl víz



A megtisztított hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megpároljuk. A felét a darált húshoz adjuk, beleütjük a tojást, sóval, borssal ízesítjük, és jól összekeverjük. A masszából diónyi gombócokat formázunk, és forró olajban mindet körbepirítjuk.
Közben a maradék hagymát megszórjuk pirospaprikával, rádobjuk a megtisztított, vékonyra szeletelt gombát, és fedő alatt puhára pároljuk. Sóval, borssal ízesítjük, majd hozzáadjuk a karikákra vágott paprikát és paradicsomot. Kevés víz hozzáadásával összeforraljuk, beletesszük a húsgombócokat, és puhára főzzük. Végül az ételt behabarjuk a tejfölben elkevert keményítővel.
Közben a galuskához a tojást 1 csipet sóval és a vízzel elvegyítjük, hozzáadjuk a lisztkeveréket, és simára dolgozzuk. Bő, forró, sós vízbe szaggatjuk, és kb. 3 percig kevergetve főzzük. Ezután leszűrjük, és jól leöblítjük.
A mártásos gombócokat a galuskával körítve tálaljuk.



2017. augusztus 19., szombat

Császármorzsa

A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában.


Hozzávalók
7,5 dkg Szafi Reform gluténmentes palacsinta lisztkeverék édesítőszerrel
5 dkg barna rizsdara
3 tojás
1,5 dkg Szafi Reform kókuszolaj
1 csipet só
170 ml víz

a sütéshez:
kb. 2 evőkanál kókuszolaj

a tálaláshoz:
Szafi Reform eritritpor
házi cukormentes eperlekvár


A hozzávalókat kézi habverővel simára keverjük. Negyedórát pihentetjük, közben néhányszor átkeverjük. A kókuszolajat vastag aljú serpenyőben felforrósítjuk. Beleöntjük a tésztát, és addig sütjük, amíg az alja meg nem pirul. Lapátkanállal átfordítjuk, és tovább pirítjuk, közben nagyobb darabokra szaggatjuk. Kevergetve még néhány percig a tűzön hagyjuk, amíg mindenhol szép pirosra nem sül. Forrón, eritritporral meghintve, házi cukormentes lekvárral tálaljuk.



2017. augusztus 14., hétfő

Gluténmentes minikenyér

A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában.


Hozzávalók
25 dkg gluténmentes kenyérlisztkeverék (NATIVA Mix al Teff pizza e focaccia)
1 teáskanál útifűmaghéj-őrlemény
1 dl víz
1,5 dl langyos tej
1 dkg friss élesztő
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál só
1 csipet cukor

továbbá:
1 evőkanál olaj
kevés rizsliszt
1 evőkanál magkeverék (lenmag, szezámmag, napraforgómag vegyesen)


Az útifűmaghéjat a vízben elkeverjük, félretesszük addig, amíg zselés állagúvá nem válik. A többi hozzávalót tálba mérjük, a tetejére morzsoljuk az élesztőt. A zselés folyadékkal összekeverjük, majd jól kidolgozzuk. 8 részre osztjuk, rizsliszttel szórt munkalapon finoman mindet átgyúrjuk, és oválisra formázzuk. Az olajjal kikent sütőformába helyezzük, majd 1/2 óra alatt a duplájára kelesztjük. 


A tetejüket olajjal lekenjük, és a magokkal megszórjuk. 180 fokra előmelegített, gőzös sütőben 30 perc alatt megsütjük. Rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.




2017. augusztus 9., szerda

Spenótos gnocchi

A recept megjelent a Kifőztük júliusi számában.


Hozzávalók:
25 dkg Szafi Free nokedli lisztkeverék
10 dkg Szafi Reform édesburgonya liszt
1 kávéskanál szódabikarbóna
3 dkg kókuszolaj
2 tojás
1 csipet só

A nyújtáshoz:
kevés Szafi Reform bambuszrost liszt

A mártáshoz:
25 dkg mascarpone
20 dkg friss zsenge spenót
2 gerezd fokhagyma


A tészta hozzávalóit 1 dl víz hozzáadásával sima tésztává gyúrjuk. Bambuszrosttal szórt munkafelületen kb. egy cm vékony téglalappá nyújtjuk, majd 1x3 cm-es darabokra vágjuk. Két tenyerünk között minden darabot oválisra sodrunk, majd egy villát görgetünk át rajtuk.
A gnocchikat forró sós vízben kb. 10 perc alatt megfőzzük.

Közben elkészítjük a mártást. A mascarponet felforrósítjuk, áttört fokhagymával és sóval ízesítjük, és megpároljuk benne a spenótleveleket. A gnocchit a mártással leöntve tálaljuk.


2017. augusztus 2., szerda

Mentes szilvásgombóc

A recept megjelent a Kifőztük júliusi számában.


Hozzávalók kb. 15 db-hoz
25 dkg Szafi Free nokedli lisztkeverék
10 dkg Szafi Reform édesburgonyaliszt
1 kávéskanál szódabikarbóna
3 dkg kókuszolaj
2 tojás
1 csipet só
1 dl víz
a nyújtáshoz:
kevés Szafi Reform bambuszrostliszt
a töltelékhez:
2 evőkanál Szafi Reform eritritpor
1 kávéskanál őrölt fahéj
1/2 kg szilva
a tálaláshoz:
6 evőkanál darált mandula
Szafi Reform eritritpor (ízlés szerint)


A tészta hozzávalóit simára gyúrjuk. Bambuszrostliszttel szórt felületen kb. 1/2 cm vékony téglalappá nyújtjuk, majd 10 x 10 cm-es négyzetekre vágjuk.


A szilvát megmossuk, a magját eltávolítjuk, a gyümölcshúst kockákra vágjuk, és a fahéjas eritritbe forgatjuk. A tésztalapokon egyenletesen elosztjuk, majd a tésztába csomagolva gombócokat formázunk. Forró, sós vízben kb. 10 perc alatt megfőzzük. 


A darált mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk, a leszűrt gombócokat beleforgatjuk. Ízlés szerint eritritporral meghintve tálaljuk.


2017. augusztus 1., kedd

Gluténmentes partikenyér

A recept megjelent a Kifőztük júliusi számában.


Hozzávalók 2 kenyérhez
30 dkg gluténmentes kenyérlisztkeverék (Nurti Free mix per Pane)
5 dkg teffliszt
1 dkg friss élesztő
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál só
1 csipet cukor
3,5 dl langyos víz
a formához:
1 evőkanál olaj


A hozzávalókat összekeverjük és jól kidolgozzuk. A tésztát 2 részre osztjuk, mindkettőt hosszúkás hengerré formázzuk. A kiolajozott formákba csúsztatjuk, a sütőcsövek végeit lezárjuk. 1/2 órát langyos helyen kelesztjük, majd 200 fokra előmelegített sütőben, 30 perc alatt megsütjük a kenyereket. Szeletekre vágva, tetszőleges feltéttel tálaljuk.