2016. január 31., vasárnap

Jamie Oliver ünnepi csokitortája

Rozi ötletét alapul véve készítettem el gluténmentesen Jamie Oliver ünnepi csokitorta receptjét.
Az eredeti adag 2/3-t vettem alapul a hozzávalóknál.


Hozzávalók egy 18 cm-es tortához:
10 dkg étcsokoládé
18 dkg vaj
1 evőkanál olaj
20 dkg porcukor
4 tojás
12 dkg Nutri free mix per Dolci
1 kávéskanál sütőpor
2 evőkanál kakaó
egy csipet só


A csokis rizsréteghez:
20 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj
1 evőkanál méz
70 ml tejszín
70 gr puffasztott rizs
egy csipet só


A krémhez:
25 dkg mascarpone
5 dkg porcukor
130 ml tejszín

A tetejére:
csokidíszek
csokoládéforgács


A csokit apróra vágjuk. Gőz fölött a vajjal, az olajjal és a cukorral összeolvasztjuk. 15 perc alatt langyosra hűtjük. Egyesével hozzáadjuk a tojásokat. Mindegyikkel jól kihabosítjuk. Végül beleszitáljuk a lisztkeveréket, a kakaóport, a sütőport és a sót. Továbbra is a habverőt használva alaposan kikeverjük. Sütőpapírral bélelt 18 cm-es tortaformában, előmelegített 180 fokos sütőben 50 perc alatt megsütjük. 15 percig pihentetjük, majd rácsra tesszük teljesen kihűlni.


A csokis rizsréteghez a csokit apróra vágjuk. Gőz fölött a vajjal, mézzel, tejszínnel és egy csipernyi sóval összeolvasztjuk. 5 percig hűtjük, majd belekeverjük a puffasztott rizst. A piskótát 3 lapra vágjuk. A lapok tetején egyenletesen elosztjuk a csokis rizst.
A tejszínt habbá verjük. A mascarpone-t a porcukorral kihabosítjuk. Óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot. A mascarpone krémet is egyenletesen elosztjuk a rizsrétegek tetején, majd a lapokat egymásra helyezve összeállítjuk a tortát. A tetejére csokidíszeket helyezünk és csokiforgáccsal megszórjuk.




2016. január 26., kedd

Sajtos rúd

A recept megjelent a Kifőztük januári számában.


Hozzávalók
40 dkg Mester süteményliszt
25 dkg margarin
1 tojássárgája
10 dkg reszelt sajt
2 kávéskanál só
kb. 1,5 dl tejföl
a tetejére:
10 dkg reszelt sajt
1 tojásfehérje

A margarint a liszttel elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a többi alapanyagot, és összegyúrjuk. A tésztát 1 cm vastagra nyújtjuk. Felvert tojásfehérjével megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk, kb. 1 cm széles rudakra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt pirosra sütjük.


2016. január 24., vasárnap

Kakaós kenyér dióval és aszalt áfonyával

Kifőztük oldalán láttam meg ezt a gyönyörű kakaós kenyeret. Koskacukor receptjét készítettem el gluténmentesen, aszalt szilva helyett aszalt áfonyával.


Hozzávalók:
25 dkg Nutri free mix per Pane
3 dkg MIMEN tápióka keményítő
1 teáskanál Naturbit psyllium rost őrlemény
1,5 dl langyos víz
1 evőkanál kakaópor
1 dkg élesztő
1 kávéskanál só
1 teáskanál méz
1 evőkanál olaj
1,5 dl langyos tej
2 evőkanál durvára vágott dió
2 evőkanál aszalt vörös áfonya

A formázáshoz:
rizsliszt


A psylliumot a vízben elkeverjük. A hozzávalókat tálba mérjük, összekeverjük, és kidolgozzuk. Rizsliszttel szórt munkafelületen finoman átgyúrjuk és oválisra formázzuk. Ovális jénai edényt sütőpapírral kibélelünk, és beletesszük a kenyérkét. Langyos helyen egy óráig kelesztjük. Tetejét éles késsel bevágjuk. 200 fokos sütőben 20 percig fedő alatt, majd még 20 percig fedő nélkül sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.


2016. január 23., szombat

Slanac gluténmentesen

Horvátországi nyaralások emlékeit idéző sós finomság gluténmentesen. Elkészítéséhez A konyha világa blog receptjét vettem alapul.


Hozzávalók:
22 dkg Nutri free mix per Pane
3 dkg Mimen tápióka keményítő
1 teáskanál Naturbit psyllium rost őrlemény
1 dl víz
5 dkg langyos tejföl
1 dl langyos tej
1 evőkanál olaj
1 dkg élesztő
1 kávéskanál só
egy csipet cukor


A formázáshoz:
kevés olaj

A tetejére:
1 púpos evőkanál rizsliszt
3 evőkanál víz
1 teáskanál só


A psylliumot a vízben elkeverjük. A hozzávalókat tálba mérjük. Hozzáadjuk a zselés állagúvá vált psylliumos vizet is. Összekeverjük, és jól kidolgozzuk. A tésztát 8 részre osztjuk. Olajos kézzel kb 25 cm hosszú rudakat sodrunk. Sütőpapíros tepsire 4-4 rudat teszünk egymás mellé. Közöttük kb egy cm-es helyet hagyunk.


Langyos helyen fél órát kelesztjük. 200 fokos sütőben sütjük.


Közben a máz hozzávalóit jól összekeverjük. 15 perc sütés után a rudakra locsoljuk, és még 10 percig sütjük. Majd igyekszünk megállni, hogy még forrón ne faljuk fel az egészet! :)


Lenmagpelyhes bagett

A recept megjelent a Kifőztük januári számában.


Hozzávalók 6 db-hoz
25 dkg Schär mix B lisztkeverék
1 evőkanál lenmagpehely
1 evőkanál puffasztott amaránt
1 evőkanál burgonyapehely
1 teáskanál útifűmaghéj-őrlemény
1,2 dl víz
175 g langyos kefir
1 dkg friss élesztő
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál só
1 csipet cukor

Az útifűmaghéj-őrleményt a vízben elkeverjük, félretesszük, amíg zselés állagúvá nem válik. A többi hozzávalót tálba mérjük, összevegyítjük, majd az útifűmaghéjat is beletéve jól kidagasztjuk.

Olajos kézzel 6 hosszúkás bagettet formázunk a tésztából, és bagettsütő rácsra rakjuk. Meleg helyen 1/2 óráig kelesztjük. 200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük.


2016. január 16., szombat

Napraforgómagos kenyér

A recept megjelent a Kifőztük januári számában.


Hozzávalók 18 x 24 cm-es formához, kb. 50 dkg-os kenyérhez
20 dkg Glutenix Alfa-Mix glutén- és búzamentes lisztkeverék
5 dkg Naturbit Mimen tápiókakeményítő
1 evőkanál Naturbit burgonyapehely
1 teáskanál Naturbit psyllium rostőrlemény
1,2 dl víz
175 g langyos kefir
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál só
1 csipet cukor
1 dkg friss élesztő
a formázáshoz:
1 evőkanál olaj
a tetejére:
1 evőkanál hántolt napraforgómag

A psylliumot a vízben elkeverjük, néhány percre félretesszük, amíg zselés állagúvá nem válik. A többi hozzávalóval együtt kisebb keverőtálba öntjük, az élesztőt a tetejükre morzsoljuk. Összekeverjük, majd 1-2 perc alatt kidagasztjuk a tésztát. Az ovális jénai edényt szilikonos sütőpapírral kibéleljük. Alaposan beolajozott kézzel a tésztából ovális kenyéralakot formázunk, a tetejét simára igazítjuk, és az edénybe tesszük. Fedő alatt 30 fokos sütőben 45 percig kelesztjük. Éles, olajozott késsel kb. 1/2 cm mélyen néhány helyen bevagdossuk, napraforgómaggal bőven megszórjuk. Közben a sütő hőmérsékletét 200 fokra növeljük. Az edény tetejét belülről vízzel megspricceljük. A kenyeret fedő alatt 1/2 óráig, majd a tetőt eltávolítva további 5 perc alatt szép pirosra sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.

Felhasznált alapanyagok:


2016. január 10., vasárnap

Meggyes lepény

MIMEN édes lisztkeverékből készült ez a finom meggyes lepény.
A recept megjelent a Kifőztük januári számában.



Hozzávalók 8 db 5 x 9 cm-es formához
12 dkg Mimen édes lisztkeverék
12 dkg porcukor
12 dkg margarin
2 tojás
1 kávéskanál sütőpor
1/2 citrom leve
20 dkg házi magozott meggybefőtt
a tálaláshoz:
vaníliás porcukor

A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a margarinnal és a cukorral kihabosítjuk. Hozzáadjuk a lisztkeveréket, a citromlevet és a sütőport, majd jól összekeverjük. Végül beleforgatjuk a tojáshabot is.

A tésztát elosztjuk a kis papírformákban, a tetejüket kirakjuk meggyel. 170 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük. Vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.


2016. január 9., szombat

Barna kifli

Drága barátnőmtől kaptam Schar Dunkel lisztet, amit már régóta szerettem volna kipróbálni.



Hozzávalók:
20 dkg Schar Dunkel
7 dkg Schar Mix It
1 teáskanál Naturbit psyllium rost őrlemény
1,5 dl víz
175 gr kefir
1 evőkanál olaj
1 dkg élesztő
1 kávéskanál só
egy csipet cukor


A formázáshoz:
rizsliszt

A kenéshez:
olaj


Az útifűmaghéjat a vízben elkeverjük, egy percre félretesszük. A többi hozzávalóval együtt tálba mérjük, összekeverjük és kidagasztjuk. A tésztát finoman átgyúrjuk. 6 részre osztjuk. Oválisra nyújtjuk, olajjal vékonyan megkenjük és feltekerjük, kifli alakúra formázzuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Tetejüket is megkenjük olajjal.


50 percig kelesztjük, majd 180 fokos gőzös sütőben 25 perc alatt megsütjük.


2016. január 7., csütörtök

Zöldborsós csirkeragu galuskával

A recept megjelent a Kifőztük januári számában



Hozzávalók
1 kg csirkemellfilé
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj
1 teáskanál őrölt pirospaprika
1 evőkanál paradicsompüré
2 kávéskanál só
őrölt bors
45 dkg fagyasztott zöldborsó
2 teáskanál Naturbit kukoricakeményítő

a galuskához:
40 dkg Naturbit Mimen frisstészta-keverék
1 kávéskanál só
1 evőkanál olaj

a tálaláshoz:
2 dl tejföl

A csirkemellet kockákra vágjuk. A megtisztított vörös- és fokhagymát felaprítjuk. Kevés olajon először a vöröshagymát magában, majd a fokhagymával együtt megdinszteljük. A tűzről félrehúzva megszórjuk a pirospaprikával. Hozzáadjuk a húskockákat, és pár perc alatt kevergetve körbepirítjuk. Felöntjük kb. 1,5 dl vízzel, majd a paradicsompürét és a fűszereket hozzáadva, lefedve kb. 1 óra alatt puhára pároljuk. Az utolsó 15 percben hozzáadjuk a zöldborsót is. A keményítőt kevés hideg vízzel kikeverjük, és besűrítjük vele a ragut.
Közben a körethez a lisztkeveréket a sóval és kb. 1/2 l vízzel simára dolgozzuk. A masszát forró, sós vízbe szaggatjuk, és pár perc alatt megfőzzük. A kész galuskákat vízzel bőven leöblítjük, lecsepegtetjük, majd kevés forró olajon átforgatjuk.

A ragut galuskával és ízlés szerint tejföllel tálaljuk.


2016. január 3., vasárnap

Gofri erdeigyümölcs öntettel

A recept megjelent a Kifőztük januári számában.
Kipróbáltam a MIMEN édes lisztkeveréket. Kapható: Hunorganic Kft http://www.kenyersutes.hu/



Hozzávalók
25 dkg MIMEN édes lisztkeverék
10 dkg olvasztott margarin
5 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál rum
1 teáskanál citromlé
1 teáskanál NATURBIT psyllium rostőrlemény
1,75 dl víz

az öntethez:
30 dkg vegyes bogyósgyümölcs
1 teáskanál NATURBIT kukoricakeményítő
2 evőkanál méz
1 csipet fahéj
reszelt citromhéj

a díszítéshez:
15 dkg mascarpone
3 dkg porcukor
reszelt citromhéj
kevés vaníliás porcukor



A psylliumot a vízben elkeverjük, és 2 percre félretesszük. Ezután az összes hozzávalóval együtt sima tésztává dolgozzuk. Gofrisütőben darabonként 5 perc alatt megsütjük.
Közben a gyümölcsöket a mézzel, a fahéjjal és a reszelt citromhéjjal összeforraljuk. A keményítőt kevés hideg vízben elkeverjük, majd besűrítjük vele a gyümölcsöntetet.
A mascarponét a porcukorral kihabosítjuk.
Tálaláskor a gofrikat a gyümölcsöntettel rétegezzük. A mascarponehabból 2 kanál segítségével galuskákat formázunk. Minden adagra 3-4 habgaluskát helyezünk, és citromhéjat reszelünk rá. A desszertet vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.


2016. január 2., szombat

Epres rizstorta Zila formában

Már megint erős késztetést éreztem a Zila tortaforma használatára.
Katucikonyha rizstorta receptje jött velem szembe, amikor keresgéltem. Már megint nem kellett csalódnom.


Hozzávalók egy 12 szeletes Zila tortaformához:
A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál cukor
2 evőkanál rizsliszt
1 evőkanál keményítő
2,5 dkg vaj

A tojás fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A tojások sárgáját és az olvasztott vajat is belekeverjü. Majd beleforgatjuk a rizslisztet és a keményítőt is. Sütőlemezre sütőpapírt terítünk, erre helyezzük az 1 cm magas tortakarikát. Egyenletesen elsimítjuk benne a piskótamasszát. 170 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük.

A rizskrémhez:
1 dl víz
2,5 dl tej
10 dkg kerekszemű rizs
8 dkg cukor
1,5 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
20 gr zselatin
80 ml tejszín

A rizst a vízben feltesszük főzni. Amikor a vizet magába szívta, felöntjük a forró tejjel. Néha megkevergetve addig főzzzük, míg az összes tejet magába szívja. A végén belekeverjük a cukrot, vaníliás cukrot, citromhéjat és a vajat. Félretesszük hűlni.
80 ml tejszínben elkeverjük a zselatint, és kevergetve felforrósítjuk. Kisebb adagokban hozzáadjuk a tejberizst, és közben mindannyiszor jól elkeverjük, majd teljesen kihűtjük.



A sárgakrémhez:
12 dkg porcukor
3 tojás sárgája
3 dl tej
3 dkg keményítő
2,5 dl tejszín

A porcukrot a tojássárgákkal habosra keverjük, hozzáadjuk a keményítőt és a tejet. Majd állandóan kevergetve sűrűsödésig főttük. Ezután kihűtjük.
A zselatinos rizst összekeverjük a sárgakrémmel, majd beleforgatjuk a felvert tejszínt is.

A Zila formát olajjal vékonyan kifújjuk. Beleöntjük a krémet, majd ráhelyezzük a piskóta lapot. Egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Az eperszószhoz:
40 dkg fagyasztott eper
15 dkg cukor
2 teáskanál keményítő

Az epret a cukorral összeforraljuk. A keményítőt kevés hideg vízzel kikeverjük, majd besűrírjük vele az eperszószt. Langyosra hűtjük.
A tortát megfordítjuk, a szilikonformát óvatosan leválasztjuk. Az üregekbe töltjük az eperszószt. Tejszínhabbal díszíthetjük.