A recept megjelent a Kifőztük júliusi számában.
A sütőkövet az www.igazipizza.hu biztosította.
Hozzávalók
50 dkg-os kenyérhez
20 dkg NUTRI Free Mix per Pane + kevés a szóráshoz
5 dkg
tápiókakeményítő
1
teáskanál útifűmaghéj-őrlemény
1 dl víz
1,5 dl
langyos kefir
1
evőkanál burgonyapehely
1 evőkanál
olaj
1 csipet
cukor
1
kávéskanál só
1 dkg
friss élesztő
Az
útifűmaghéj-őrleményt a vízben elkeverjük, néhány percre félretesszük. A többi
hozzávalót is tálba mérjük, összevegyítjük, majd jól kidagasztjuk. Végül kézzel
óvatosan átgyúrjuk és oválisra formázzuk. Kelesztőtálba konyharuhát terítünk,
lisztkeverékkel vékonyan megszórjuk, és fejjel lefelé beletesszük a tésztát.
Konyharuhával letakarva 1 órát kelesztjük.
Közben a
sütőt a sütőkővel együtt 250 fokra előmelegítjük, és 15 percig így hagyjuk,
hogy a kő is jól átforrósodjon. A megkelt tésztát a lisztezett sütőlapátra
fordítjuk. A kenyér tetejét pengével bevágjuk, és óvatosan a sütőkőre
csúsztatjuk. 10 percig 250 fokon, majd még 20 percig 200 fokon szép pirosra
sütjük. A kenyeret rácson hagyjuk kihűlni, csak utána szeleteljük.
Így készült ez a kenyérke is, csak hosszúkásra formázva: