2017. május 18., csütörtök

Bolognai rakott tészta

A recept megjelent a Kifőztük májusi számában.


Hozzávalók 4 személyre
28 dkg Szafi Free nokedli lisztkeverék
1/2 csomag Szafi Fitt bolognaiszósz-alap (4 dkg)
50 dkg darált pulykahús
1 evőkanál olaj
2 dkg vaj
1 evőkanál barna rizsliszt
2 dl tej
5 dkg reszelt sajt
őrölt bors


A húst az olajon megpirítjuk. A szószalapot kb. 3 dl vízzel simára dolgozzuk, a húsra öntjük, és kevergetve összeforraljuk. Fedő alatt kb. 10 percig főzzük.


A nokedli lisztkeveréket 1 kávéskanál sóval és 1,6 dl vízzel sima tésztává gyúrjuk. Tésztagéppel széles metéltet készítünk belőle, majd forró, sós vízben néhány perc alatt megfőzzük. Leszűrjük, alaposan leöblítjük és lecsepegtetjük.


A vajat megolvasztjuk, belekeverjük a rizslisztet, majd felöntjük a tejjel, ízesítjük sóval, borssal, és sűrűre főzzük.


A tésztát a bolognai mártással tűzálló tálba rétegezzük. A tetején egyenletesen elosztjuk a besamelmártást, és rászórjuk a sajtot. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.


Meggyes csokoládétorta

A recept megjelent a Kifőztük májusi számában.


Hozzávalók 16 cm átmérőjű tortaformához
25 dkg Szafi Free világos piskóta lisztkeverék
7 dkg Szafi Fitt poreritrit
4 dkg citromlé

a forma kenéséhez:
kevés olaj

a töltelékhez:
1 csomag Szafi Fitt csokoládéízű pudingpor (7 dkg)
1 üveg cukormentes meggybefőtt (380 g)

a díszítéshez:
12 szem Szafi Fitt eritrites meggyes drazsé


A citromlevet és az eritritet 1,8 dl vízben elvegyítjük. Hozzáadjuk a lisztkeveréket, és kézi habverővel simára keverjük. Az olajjal kikent tortaformába töltjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük.
A meggybefőttet leszűrjük, a levét felfogjuk. A pudingport simára dolgozzuk 2,5 dl meggylével, és kevergetve sűrűre főzzük.


A kihűlt piskótát 2 lapba vágjuk. Az alsó lapot visszatesszük a megtisztított tortakarikába. Kirakjuk a meggyszemekkel, majd egyenletesen elsimítjuk rajta a puding 2/3-át. Befedjük a másik lappal, és rákenjük a maradék pudingot. A tortát a meggyes drazséval díszítjük. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.


2017. május 6., szombat

Csokitorta


Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortához:
6 tojás
6 evőkanál cukor
4 evőkanál rizsliszt
2 evőkanál étkezési keményítő
2 evőkanál kakaópor
A krémhez: Katucikonyha ötlete alapján
50 dkg mascarpone
2 dl tejszín
5 evőkanál porcukor
4 evőkanál kakaópor

A díszítéshez:
10 dkg étcsokoládé
1 teáskanál olaj
1 dl tejszín
40 dkg eper

A tojásfehérjét elkezdjük verni. Hozzáadjuk a cukrot, és addig járatjuk a gépet, amíg fényes, kemény habot nem kapunk. Ezután belekeverjük a tojások sárgáját is, majd óvatosan beleforgatjuk a szitált rizslisztet, a keményítőt és a kakaóport. A tésztát 2 darab sütőpapírral bélelt  tortaformába töltjük, és 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük. Miután kihűlt, mindkét lapot kettévágjuk.

A krémhez a mascarpone-t a cukorral kihabosítjuk, majd belekeverjük a kakaóport is. Végül beleforgatjuk a felvert tejszínhabot. A lapokat a krémmel betöltjük, és kívülről is bevonjuk a tortát.

A csokoládét az olajjal felolvasztjuk, a nagyobbik részét a torta tetejére csorgatjuk, hogy az oldalán is lefolyjon. Az epret megtisztítjuk, a maradék olvasztott csokiba mártogatjuk, és kirakjuk vele a torta tetejét. A torta szélét tejszínhab rózsákkal díszítjük.


2017. május 1., hétfő

Darapuding

A recept megjelent a Kifőztük áprilisi számában.


Hozzávalók
3 dl tej
1 dl víz
5 dkg rizsdara
3 dkg cukor
3 dkg vaj
1 tojás
az összeállításhoz:
kb. 30 dkg tőzegáfonya-befőtt vagy bármilyen gyümölcsbefőtt, illetve lekvár
a tetejére:
kevés tejszínhab (elhagyható)

A tojást szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük. A tejet a vízzel felforraljuk. Beleszórjuk a darát, és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük, végül olvadásig kavargatjuk benne a cukrot és a vajat. Még forrón belevegyítjük a tojássárgáját és a tojásfehérjehabot.

A pudingot a gyümölcsbefőttel üvegpoharakba rétegezzük. A tetejüket tejszínhabbal díszíthetjük. Behűtve tálaljuk.


Minikuglóf

A recept megjelent a Kifőztük áprilisi számában.


Hozzávalók 12 db-hoz
10 dkg Szafi Fitt paleo sütemény lisztkeverék
3 dkg Szafi Fitt szénhidrátcsökkentő lisztkeverék
8 dkg Szafi Fitt eritrit
5 dkg darált mandula
3 dkg Szafi Fitt kókuszolaj
5 dkg kókuszkrém
3 tojás
1 savanykás alma
1 teáskanál citromlé
1 teáskanál Szafi Fitt szódabikarbóna
a kenéshez:
Szafi Fitt kókuszolaj
a mázhoz:
2 dkg Szafi Fitt eritrit por
3 teáskanál citromlé


A tojások sárgáját az eritrittel és a kókuszolajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a reszelt almát, a citromlevet, a mandulát és a kókuszkrémet. Belevegyítjük a szódabikarbónával elkevert lisztkeverékeket és 1 dl vizet, végül beleforgatjuk a habbá vert tojásfehérjét.

Kókuszolajjal kikent mini kuglófformákba simítjuk a tésztát. 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük. A mázhoz a poreritritet a citromlével simára keverjük, és a sütemények tetejére csorgatjuk.