2019. szeptember 16., hétfő

Csokitorta új köntösben


Hozzávalók egy 16 cm átmérőjű tortához:
7 tojás
7 evőkanál cukor
5 evőkanál barna rizsliszt
3 evőkanál kukoricakeményítő

A krémhez:
6 tojás
30 dkg cukor
15 dkg étcsokoládé
3 evőkanál holland kakaópor
30 dkg vaj

A bevonáshoz:
20 dkg puha vaj
17 dkg konzerv sűrített tej

A díszítéshez:
5 dkg izomalt
nyalókapálca
csokigolyó
cukordíszek
ezüst, fekete és világoskék ételfesték (elhagyható)
pár csepp alkohol


A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, belekeverjük a tojások sárgáját, majd beleforgatjuk az átszitált rizslisztet és a keményítőt. A piskóta masszát két darab egyforma, sütőpapírral bélelt tortakarikában egyenletesen elosztjuk. 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.


A csokikrémhez az egész tojásokat a cukorral kihabosítjuk. Gőz felett, kevergetve csípősre melegítjük (80 fokra). A tűzről levéve kézi habverővel teljes oldódásig keverjük benne az átszitált kakaóport és az apróra vágott étcsokoládét. Kihűtjük, és egy éjszakára letakarva hűtőbe tesszük.
A kihűlt krémet habosra keverjük a szobahőmérsékletű vajjal.


Mindkét piskótát három lapra vágjuk, így összesen 6 lapot kapunk. A krémmel betöltjük a piskótát, kívülről is vékonyan bevonjuk a csokikrémmel, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.


A vajkrémhez a szobahőmérsékletű vajat habosra keverjük a fokozatosan adagolt sűrített tejjel. Szépen elsimítva bevonjuk a tortát kb. a krém felével, majd hűtőbe tesszük egy órára. A maradék vajkrémből kb. egy evőkanálnyit habzsákba szedünk, a többit pedig világoskékre színezzük. A kék krémből néhány elmosódott foltot kenünk a tortára. A maradék krémet habzsákba szedjük, és félretesszük a díszítéshez.


A díszekhez az izomaltot megolvasztjuk, majd egy nagyobb amorf formát öntünk a silpat lapra, valamint szabályos kör alakban egy-két nyalókapálca végére. A nyalókákat hagyjuk megdermedni. A nagyobb formát egy kicsit hűtjük, majd, míg még formázható - gumikesztyűben - kihúzogatjuk és tálka alakúra formázzuk. Ha kihűl, a szélét alkoholban oldott ezüst lüszter festékkel befesthetjük.


Tálalás előtt alkoholban oldott fekete festékkel fröcsköljük a tortát, és a tetejébe szúrjuk a nyalókákat, valamint kirakjuk a díszekkel. A félretett krémből is nyomhatunk rá egy-egy krémrózsát.
Fogyasztásig hűtve tároljuk.


2019. szeptember 2., hétfő

Szafi zsemle

A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában.



Hozzávalók 8 db-hoz
12 dkg Szafi Free csökkentett szénhidráttartalmú bagett/zsemle lisztkeverék
20 dkg Szafi Free ropogós kérgű hajdinás házikenyér lisztkeverék
1 evőkanál Szafi Free sörélesztőpehely
2 kávéskanál só
5 dl langyos víz
4 dkg Burg almaecet
a kenéshez:
1 evőkanál Szafi Reform kókuszolaj


A vízben elvegyítjük az almaecetet és a sót. Hozzáadjuk a kétféle lisztkeveréket és a sörélesztőpelyhet, jól összekeverjük. 


Lisztkeverékkel szórt munkalapon átgyúrjuk, kb. 2 cm vékony körlappá nyújtjuk. 8 cikkre vágjuk, és a háromszög alakú zsemléket sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk. 


A tetejüket lekenjük folyékony kókuszolajjal, és 200 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsütjük.