2016. december 21., szerda

Csokoládéval csorgatott, vaníliás torta

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók 20 cm átmérőjű, kapcsos tortaformához
a piskótához:
6 tojás
6 evőkanál cukor
4 evőkanál Naturbit barnarizs-liszt
4 evőkanál Naturbit mandulaliszt
2 evőkanál Naturbit kukoricakeményítő
kevés ételfesték (ízlés szerint)

a krémhez:
6 dkg Naturbit kukoricakeményítő
4 dl tej
20 dkg cukor
20 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
1 teáskanál vaníliakivonat

az összeállításhoz:
10 dkg házi lekvár
5 dkg étcsokoládé
1 kávéskanál olaj

a díszítéshez:
néhány szelet gluténmentes csokoládé
néhány macaron


A piskótát 2 adagban készítjük el. 3 tojásfehérjét 3 evőkanál cukorral kemény habbá verünk. Belevegyítünk 3 tojássárgáját, majd óvatosan beleforgatunk 2 evőkanál rizslisztet, 2 evőkanál mandulalisztet és 1 evőkanál keményítőt. A sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 170 fokra előmelegített sütőben 1/2 óra alatt megsütjük. A másik piskótával is ugyanígy járunk el, ízlés szerint ételfestékkel színezhetjük. Kihűlés után a lapokat kettévágjuk.


A krémhez a keményítőt kevés hideg tejjel kikeverjük. A többi tejet felforraljuk, folyamatos keverés mellett beleöntjük a keményítős elegyet, és sűrűre főzzük. Még forrón belevegyítjük a cukrot, lefedjük, és jól behűtjük. Végül a krémet a vajjal alaposan kihabosítjuk, és a vaníliakivonattal ízesítjük.

A piskótalapokat vékonyan megkenjük lekvárral. A tortát betöltjük, kívülről is bevonjuk a krémmel. Néhány órára hűtőbe tesszük. A csokoládét az olajjal gőz fölött vagy mikrohullámú sütőben felolvasztjuk, a sütemény tetejére öntjük, és hagyjuk, hogy itt-ott az oldalára is lefolyjon. A tortát ízlés szerint csokoládészeletekkel, macaronnal és habcsókkal díszítjük.


Felhasznált alapanyagok: http://www.kenyersutes.hu/

2016. december 17., szombat

Karácsonyi menüajánló - Tárkonyos csirkeragu leves

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók
50 dkg csirkemellfilé
4 sárgarépa
50 dkg gomba
45 dkg fagyasztott zöldborsó
2 l csirkehúsleves
2 dl tejszín
1 vöröshagyma
3 evőkanál olaj
2 evőkanál Naturbit barnarizs-liszt
1 teáskanál Naturbit kukoricakeményítő
őrölt bors
1 teáskanál morzsolt tárkony
1/2 citrom leve
a tálaláshoz:
citromgerezdek (elhagyható)

A csirkemellet apró kockákra vágjuk, megsózzuk, majd a rizslisztbe forgatjuk. 1 evőkanál olajon mindet megpirítjuk.
A hagymát finomra aprítjuk, 1 evőkanál olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a megtisztított és vékonyra szelt gombát, sózzuk, borsozzuk, majd készre pároljuk.
A maradék olajon megfuttatjuk a megtisztított, vékony csíkokra vágott sárgarépát, felöntjük a húslevessel, hozzáadjuk a zöldborsót, sózzuk, és puhára főzzük. Ezután beletesszük a párolt gombát és a sült húskockákat is. Jól összeforraljuk.
A tejszínt a keményítővel simára keverjük. 1 merőkanálnyit hozzáadunk a levesből, majd az egészet az edénybe öntjük, és hagyjuk, hogy felforrjon. Végül a citromlével és a tárkonnyal ízesítjük, szükség esetén sózzuk.

Tálaláskor – igény szerint – citromgerezdeket kínálhatunk mellé.


2016. december 11., vasárnap

Karácsonyi menüajánló - Csirkemellrolád polentával és spenótmártással

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók
4 csirkemellfilé
10 dkg reszelt sajt
5 dkg vaj
1 tojás
őrölt bors
1 kis csokor petrezselyemzöld
1 gerezd fokhagyma
12 szelet füstölt, húsos szalonna
2 evőkanál olaj

a körethez:
1/2 l tej
1/2 l víz
4 dkg vaj

a mártáshoz:
45 dkg fagyasztott leveles spenót
25 dkg mascarpone
1 dl tejszín
2 gerezd fokhagyma

A körethez a tejet a vízzel, a vajjal és a sóval felforraljuk. Állandó keverés mellett beleöntjük a kukoricadarát, és sűrűre főzzük. Téglalap alakú edénybe simítjuk. Fóliával letakarva 2 órára hűvös helyre tesszük.


A csirkemellet középen, vízszintesen, mélyen bevágjuk. Szétnyitjuk, hogy 1 nagy szeletet kapjunk, majd kiklopfoljuk és besózzuk. A reszelt sajtot a puha vajjal, a tojással, az áttört fokhagymával, az apróra vágott petrezselyemmel, sóval, borssal alaposan összekeverjük. A tölteléket egyenletesen elosztjuk a hússzeleteken, mindegyiket szorosan feltekerjük, majd 3-3 szelet szalonnába göngyöljük. Kevés olajon körbepirítjuk, végül mindet tepsibe sorakoztatjuk. 200 fokos sütőben kb. 1/2 óra alatt pirosra sütjük.
A mártáshoz a mascarponét a tejszínnel és az áttört fokhagymával felforraljuk, majd hozzáadjuk a spenótot. Sózzuk, és néhány percig tovább rotyogtatjuk.
A polentát deszkára borítjuk. 1 cm széles szeletekre vágjuk, és száraz serpenyőben mindkét oldalukat megpirítjuk.

A hústekercseket a polentával és a mártással tálaljuk.


Felhasznált alapanyagok: http://www.kenyersutes.hu/

2016. december 7., szerda

Mandulás muffin

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók 12 db-hoz
10 dkg Naturbit Alfa-Mix glutén- és búzamentes lisztkeverék
10 dkg Naturbit mandulaliszt
15 dkg porcukor
4 dkg vaj
1 tojás
1 evőkanál kakaópor
1 dl tej
1 teáskanál sütőpor

a krémhez:
3 dkg Naturbit kukoricakeményítő
10 dkg cukor
15 dkg puha vaj
2 dl tej
1 tojás

a díszítéshez:
12 csokoládédísz


A vajat a porcukorral és a tojással habosra keverjük. Belevegyítjük a többi hozzávalót is. A muffintepsi mélyedéseit papírkapszlikkal kibéleljük. Egyenletesen elosztjuk bennük a masszát. 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.

A krémhez a keményítőt kevés tejjel és a tojással kikeverjük. A többi tejet a cukorral felforraljuk. Folyamatos kevergetés közben beleöntjük a keményítős elegyet, és sűrűre főzzük. Ha kihűlt, a vajjal kihabosítjuk. A krémet csillagcsőrös habzsákba szedjük, és a muffinok tetejét ezzel, valamint a csokoládéval díszítjük.


Felhasznált alapanyagok: www.kenyersutes.hu