2017. december 31., vasárnap

2017 legkedveltebb receptjei

Köszönöm ebben az évben is a megtisztelő figyelmeteket!
Az utóbbi idők legkedveltebb receptjei az alábbiak voltak:


1. Kókusztekercs


2. Csokitorta


3. Darapuding


4. Mentes linzer


5. Túrós pogácsa


2017. december 22., péntek

Mandulatorta

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók 22 cm-es tortához
10 dkg Szafi Reform csökkentett zsírtartalmú mandulaliszt
15 dkg darált mandula
5 tojás
25 dkg Szafi Reform eritritpor
2 dl habtejszín
20 dkg vaj
a díszítéshez:
10 dkg mandulapálcika
3 dkg Szafi Reform eritritpor


A mandulapálcikát serpenyőben aranybarnára karamellizáljuk az eritritporral, közben folyamatosan kevergetjük, nehogy megégjen. Ezután félretesszük és kihűtjük.
A tojásfehérjét lágyan habosítjuk, majd 15 dkg eritritet hozzáadva kemény habbá verjük. Kézi habverővel óvatosan beleforgatjuk a mandulalisztet és a darált mandulát. A tortaforma alját szilikonos sütőpapírral kibéleljük, belesimítjuk a tésztát. 200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük.
A tojások sárgáját a maradék eritrittel és a tejszínnel kis lángon sűrűsödésig melegítjük. Még forrón beletesszük a kisebb kockákra vágott vajat, és addig keverjük, amíg el nem olvad.



A kihűlt tortalapot kivesszük a formából, a papírt eltávolítjuk róla; a formát elmossuk, és belefektetjük a tortalapot. simítjuk a krémet, és megszórjuk a mandulapálcikákkal. 1 éjszakát hűtőben tároljuk, hogy a krém megszilárduljon.


Lazacos-spenótos tésztakosárka céklával

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók 12 db-hoz
15 dkg Szafi Free expressz lisztkeverék + kevés a formázáshoz
1 tojás
20 g almaecet
20 g Szafi Reform kókuszolaj + kevés a forma kikenéséhez
1 kávéskanál só
1,5 dl víz
a töltelékhez:
20 dkg lazacfilé
1/2 citrom leve
10 dkg bébispenót
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
2 dl tejszín
frissen őrölt bors
a körethez:
3 cékla
25 dkg mascarpone
1 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors
a díszítéshez:
póréhagymacsíra


A vízben elkeverjük a tojást, a folyékony kókuszolajat, az almaecetet és a sót. Hozzáadjuk a lisztkeveréket, és jól összedolgozzuk a tésztát, majd 10 percig pihentetjük. A lisztkeverékkel megszórt munkalapon vékonyra nyújtjuk, kb. 10 cm-es köröket szaggatunk belőle. A muffinsütő mélyedéseit kikenjük kókuszolajjal, majd kibéleljük a tésztával. A töltelékhez a lazacot apró kockákra vágjuk, meglocsoljuk a citromlével, és sózzuk, borsozzuk. A bébispenótot néhány pillanatra forró, sós, 1 gerezd áttört fokhagymával ízesített vízbe dobjuk. Leszűrjük, és apróra vágjuk. A tejszínben elkeverjük a tojást, sóval, borssal és 1 gerezd áttört fokhagymával ízesítjük. Belekeverjük a spenótot.
A tésztakosárkákban elosztjuk a lazacot, majd rákanalazzuk a tejszínes-spenótos keveréket. Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 1/2 óra alatt megsütjük.
A körethez a céklát alaposan megmossuk, és sós vízben puhára főzzük. Langyosra hűtjük, majd megtisztítjuk. A felét kockákra vágjuk, a másik felét 1 evőkanál mascarponéval és 1 csipet sóval botmixerrel krémesre pürésítjük. A maradék mascarponét a zúzott fokhagymával és 1 csipet sóval kihabosítjuk.
A céklapürét tányérra simítjuk, mellé tesszük a céklakockákat. A mascarponehabból 2 evőkanál segítségével galuskákat formázunk, a tetejüket megszórjuk póréhagymacsírával. A lazacos kosárkákkal tálaljuk.


2017. december 20., szerda

Gluténmentes Gundel-palacsinta

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók kb. 6 óriáspalacsintához
25 dkg gluténmentes lisztkeverék (Schar mix It)
1 tojás
3 teáskanál cukor
1 csipet só
2,5 dl tej
kb. 2-3 dl szénsavas víz
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
20 dkg darált dió
porcukor
1,5 dl forró tejszín
a díszítéshez:
10 dkg étcsokoládé
2 dl habtejszín


A palacsinta hozzávalóiból sima tésztát keverünk. A felforrósított palacsintasütőn kb. 2 merőkanálnyi adagokból vékony palacsintákat sütünk.


A töltelékhez a diót és az ízlés szerint adagolt porcukrot a forró tejszínnel összekeverjük.

A tölteléket elosztjuk a palacsintákon, majd mindet négybe hajtjuk. A tetejüket meglocsoljuk az olvasztott csokoládéval, és a tejszínből vert habbal díszítjük.




2017. december 19., kedd

Karácsonyi kalács (Mákos-túrós-diós kalács)

Karácsonyi kalácsunk a kelt tésztákhoz legjobb Nutri free mix per Pane-ból készült.
A recept megjelent a Nutri Free weboldalán.


Hozzávalók:
30 dkg NUTRI Free mix per Pane
5 dkg porcukor
5 dkg olvasztott vaj
1 tojás sárgája
2 dl langyos tej
1,5 dkg élesztő
1 csipet só

A máktöltelékhez:
6 dkg darált mák
5 dkg porcukor
1 dl tej
1 citrom reszelt héja

A diótöltelékhez:
10 dkg darált dió
6 dkg porcukor
0,5 dl tej

A túrótöltelékhez:
10 dkg túró vagy ricotta
5 dkg porcukor
1 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja
1 kávéskanál vanília kivonat

Továbbá:
kevés NUTRI Free mix per Pane a formázáshoz
kevés olaj a kenéshez
ízlés szerint porcukor a tálaláshoz

Először a töltelékeket készítjük el. A darált mákot, a porcukrot és a citromhéjat összekeverjük, felöntjük a tejjel és néhány perc alatt összefőzzük. A diótölteléket is hasonlóan készítjük el, majd mindkettőt kihűtjük. A túrót, a porcukorral és a tojás sárgájával habosra keverjük, a citromhéjjal és a vaníliakivonattal ízesítjük. Mindhárom tölteléket habzsákba szedjük.


A NUTRI Free mix per Pane-t tálba mérjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és a tetejére morzsoljuk az élesztőt is. Összekeverjük, majd jól kidolgozzuk a tésztát, ezután 15 percig pihentetjük. Majd finoman átgyúrjuk és 4 részre osztjuk, egyesével gömbölyítjük. 


NUTRI Free mix per Pane-val szórt munkalapon a sütőforma méreténél kicsit nagyobb lapokká nyújtjuk. 


Az első lapot a sütőpapírral bélelt formába helyezzük, és mindhárom töltelékből 1-1 hosszú csíkot nyomunk a tésztára, betakarjuk a következő tésztalappal, majd erre is csíkokat nyomunk, csak más sorrendben, mint az előzőnél. Ugyan így töltjük az utolsó réteget is, majd betakarjuk az utolsó lappal.


Langyos helyen egy óráig kelesztjük. Tetejét megszurkáljuk és olajjal lekenjük. 


180 fokra előmelegített sütőben 50 perc alatt megsütjük. 


Rácsra téve hagyjuk kihűlni. 


Tálaláskor porcukorral megszórhatjuk.


2017. december 18., hétfő

Rénszarvastorta

A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában.


Hozzávalók 18 cm-es tortához
6 tojás
6 evőkanál cukor
5 evőkanál barna rizsliszt
2 evőkanál étkezési kukoricakeményítő
a krémhez:
4 tojás
20 dkg cukor
​​2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
10 dkg étcsokoládé
20 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
a svájci vajkrémhez:
3 tojásfehérje
12 dkg porcukor
14 dkg vaj
piros, zöld és barna ételfesték
a burkoláshoz és a díszítéshez:
kb. 50 dkg fehér Massa Ticino cukormassza
kevés piros és barna Massa Ticino cukormassza


A tojásfehérjét elkezdjük verni. Hozzáadjuk a cukrot, és addig járatjuk a gépet, amíg fényes, kemény habot nem kapunk. Belekeverjük a tojások sárgáját is, majd óvatosan beleforgatjuk az összeszitált rizslisztet és keményítőt. A tésztát 2 részre osztjuk, és 2 sütőpapírral bélelt tortaformába töltjük, majd 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük. Miután kihűltek a piskóták, lapjában mindkettőt kettévágjuk, így 4 tortalapot kapunk.
A krémhez a tojást a cukorral kihabosítjuk. Vízgőz fölött, folyamatosan kevergetve kb. 5 perc alatt jól felforrósítjuk. Még melegen hozzáadjuk az apróra vágott csokoládét, és beleszitáljuk a kakaóport. Kézi habverővel simára keverjük, és 1 éjszakára, lefedve hűtőbe tesszük. Másnap jól kikeverjük a vajjal, majd megtöltjük vele a tortát. Kívülről is vékonyan megkenjük a krémmel, és néhány órára hűtőbe tesszük.
A fehér cukormasszát kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk, és bevonjuk vele a tortát. A barna cukormasszából elkészítjük a füleket és a szemeket, a piros masszából az orrot. Az agancsot készíthetjük cukormasszából, vagy egyszerűen kivágjuk dekorgumiból.
A svájci vajkrémhez a tojásfehérjét a cukorral elkeverjük, majd vízgőz felett 70 fokosra melegítjük. Közben néhányszor megkeverjük. Eközben a cukor elolvad, és a folyadék opálos színűvé válik. A tűzről levéve még melegen habverővel elkezdjük felverni, amíg kemény habot nem kapunk, valamint amíg a hab teljesen ki nem hűl (10-15 perc). Hozzáadjuk kisebb darabokban a vajat, a habverőt közepes fokozaton járatjuk, amíg könnyű, selymes habot nem kapunk. Végül ételfestékkel színezhetjük a krémet, és csillagcsöves habzsákba töltve díszítjük vele a torta tetejét.


2017. december 3., vasárnap

Gluténmentes keksz sütipecséttel

Csilla blogján láttam meg ezt a kekszreceptet, ami jól megtartja a pecsét mintáját. Az eredeti recept megtalálható  az Étkek-vÉtkek blogon. Kisebb adagban készítettem gluténmentesen.


Hozzávalók:
20 dkg Mester süteményliszt
3 dkg Naturbit kukorica keményítő
2 csapott teáskanál kakaópor
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
8 dkg porcukor
10 dkg vaj
1 tojás
kb. 2 evőkanál tejszín

A liszteket a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és sima tésztává gyúrjuk. Folpack-ba csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük. Lisztezett munkalapon 3-4 mm vékonyra nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt sütőlemezen, 200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük.